Musorujsag
Élő Eredmények
×

Nem volt kérdés: Szilágyi Áron meghosszabbította szerződését a Vasassal

Nem volt kérdés: Szilágyi Áron meghosszabbította szerződését a Vasassal

mti
Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó szerződését 2024-ig meghosszabbította a Vasas.

Az angyalföldi klub csütörtökön honlapján kiemelte: saját nevelésű sportolójuk kilencévesen ment le először az egyesület pasaréti vívótermébe, és az ötödik olimpiai szereplésének is vasasos színekben vág neki.

A 31 éves Szilágyi Áron – aki bő egy éve szakosztályelnökként is dolgozik az angyalföldi vívóknál – elmondta: jövőjét illetően elég gyorsan eldöntötte, hogy folytatja a pályafutását, és megcélozza még a párizsi olimpiát is.

“Az pedig egyáltalán nem volt kérdés, hogy ezt továbbra is a nevelőegyesületem színeiben teszem, abban a közegben, ahol felnőttem” – nyilatkozta. Hozzátette: örül, hogy Markovits László klubelnök és a klubvezetés is hasonlóan gondolkodott, így nem nyúltak hosszúra a tárgyalásaik.

Szilágyi a 2012-es londoni olimpián nyerte első ötkarikás aranyérmét az egyéni küzdelmek során, majd címét 2016-ban Rióban és idén Tokióban is megvédte.

Utóbbin a csapattal harmadik helyen zárt. A klasszis kardvívónak csapatban világbajnoki címe is van, illetve Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is végzett elsőként. Mindkét világversenyen nyolc-nyolc érmet gyűjtött már.

Borítókép: (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak