Musorujsag
Élő Eredmények
×

A négyszeres olimpiai bajnokot legyőzte, de a negyeddöntőben véget ért a legtovább jutó magyar tőröző vébéje

A négyszeres olimpiai bajnokot legyőzte, de a negyeddöntőben véget ért a legtovább jutó magyar tőröző vébéje

mti
Szemes Gergő három győzelem után a negyeddöntőben vereséget szenvedett és a nyolcadik helyen végzett szerdán a kairói vívó-világbajnokság férfi tőr egyéni versenyében.

Az egyéniben és csapatban összesen négyszeres olimpiai bajnok olasz Daniele Garozzo legyőzése után nem sok ideje maradt pihenni a magyar tőrözőnek, pár perc pihenő után szólították, ráadásul a címvédő Enzo Lefort-ral kellett megküzdenie az elődöntőért.

Erre az asszóra már nem tudta felszívni magát, a tavaly nyári játékokon csapatban győztes francia magabiztosan nyert.

„Nem gondoltam, hogy ilyen jól fog sikerülni a nap. Tegnap este nem aludtam jól, valahogy görcsös voltam, pedig ennek a versenynek tétje számomra még nem igazán volt – kezdte összegzését az MTI-nek az FTC 19 éves vívója. – Viszont ahogy elkezdődött a verseny, egyre inkább éreztem, hogy ma jól megy. Minden asszóban tudtam vívni a sajátomat, élveztem a vívást, ki tudtam bontakozni a páston. Végig azt vívtam, amit akartam.”

A negyeddöntős vereségét illetően azt mondta, hogy ellenfele jobb volt, ráadásul ő még nincs hozzászokva ezekhez az asszókhoz, mert a felnőtt mezőny más, mint a junior.

„Az első asszótól az utolsóig ugyanannyira figyelni kell, nem lehet megpihenni. Az utolsónál éreztem, hogy már nem vagyok olyan állapotban, mint amilyenben elkezdtem. De már akkor elégedett lettem volna, ha csak egy asszót is nyerek” – tette hozzá.

Az egy körrel korábban búcsúzó Dósa Dániel a 14., a főtábláról lemaradó Németh András a 67., Frűhauf Benjámin pedig a 122. helyen végzett.

vívó-világbajnokság, negyeddöntő:
Cseung Ka Long (hongkongi)-Choupenitch 15-14
Tommaso Marini (olasz)-Alaeldin Abuelkasszem (egyiptomi) 15-9
Nick Itkin (amerikai)-Alessio Foconi (olasz) 15-5
Enzo Lefort (francia)-Szemes 15-3

a döntőben:
Lefort-Marini 15-14

A nap magyar vonatkozású eredményei:
a 64 között:
Szemes Gergő-Guillherme Toldo (brazil) 15-10
Dósa Dániel-Jeung Csi Ka (hongkongi) 15-4
a 32 között:
Szemes-Maximilien Chastanet (francia) 15-11
Dósa-Csoj Csun Jin Rjan (hongkongi) 15-13
a 16 között:
Szemes-Daniele Garozzo (olasz) 15-12
Alexander Choupenitch (cseh)-Dósa 15-8

Borítókép: Szemes Gergő (MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak