Musorujsag
Élő Eredmények
×

Nem elégszik meg és nem dől hátra a három érmet hozó vb után a magyar vívó-válogatott

Nem elégszik meg és nem dől hátra a három érmet hozó vb után a magyar vívó-válogatott

MTI
Az egyetlen érmet, egy aranyat hozó júniusi Európa-bajnoki szereplésnél lényegesen jobb eredményt értek el a magyar vívók a kairói világbajnokságon, és a szövetségi kapitány éppen azt emelte ki számára legfontosabbként, hogy „történt előremozdulás”, a három dobogós helyezést pedig teljesen rendben lévőnek nevezte - főleg, hogy ebből két első helyezés lett.

Egyéniben győzött Szilágyi Áron, aki ezzel három olimpiai aranya, illetve 2015-ös Eb-győzelme mellé most már az egyéni vb-diadalt is hozzátette. Ugyancsak nyert – kellemes meglepetést okozva – a Pusztai Liza, Katona Renáta, Battai Sugár, Szűcs Luca alkotta női kardcsapat, míg második lett a Szilágyi, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardegyüttes.

A női kardozók döntőbe kerülésével – és bravúrgyőzelmével – előzetesen nem is számolt Boczkó Gábor, aki az MTI-nek összegezve úgy fogalmazott, hogy ez extra teljesítmény volt.

„Azt gondoltuk, hogy tisztes helytállás mindenképpen elvárható, ez egy alakulófélben lévő nagyon fiatal csapat, két junior taggal és egy 21 éves Pusztai Lizával. Abban bíztunk, hogy Márton Anna kiválásával formálódik a csapat és mindenképpen megtartja azt a pozícióját, amely kvalifikációt jelentene Párizsra, később pedig Panka szülés után visszatérve tovább tudja majd erősíteni az együttest” – mondta.

A szakvezető úgy vélekedett, hogy „sok pozitívum volt”, de ami számára a legfontosabb, az az, hogy történt előremozdulás a júniusi Európa-bajnoksághoz képest, melyen a férfi kardcsapat aranya mellett más érem nem jutott, a többi szakágban elmaradt a várakozástól a válogatott.

„Áron aranyérme mindenképpen pozitívum. Minden versenyt nehéz megnyerni, egy világbajnokságot főleg, ha pedig olyan nyomás van rajtad, hogy elég sokan elvárják tőled, sőt magad is, akkor még nehezebb. De ő megcsinálta profizmussal” – emelte ki.

Kitért a férfi tőrözők várakozáson felüli szereplésére is, Szemes Gergő nyolcba és Dósa Dániel 16-ba jutására. Úgy fogalmazott: ezek azok a pozitív visszajelzések, amelyek megmutatják, hogy maximális odafigyeléssel, jó felkészüléssel meg lehet verni azokat a sokkal erősebbnek tartott ellenfeleket, akitől eddig tartottak.

Fotó: hunfencing.hu

„A férfi párbajtőrözőket négybe vártam, negyedikek lettek. Azt mondom, hogy ez nagyon jó eredmény, ez a csapat is nagyon fiatal, még alakulófélben van. Mind a japán, mind a francia együttes egyelőre jobb nálunk, azon dolgozunk, hogy jövőre ezt megfordítsuk. Azzal, hogy négybe kerültek, hatalmasat léptek előre. Az év elején a 11. helyről indultak, most a negyedikek a világranglistán. Érmekkel ezen még lehet javítani, és akkor egy könnyebb kijutás lehet az olimpiára” – folytatta.

Megismételte, hogy egészében nézve látható előremozdulás, márpedig neki az volt a legfontosabb, hogy javuljon az összkép. Hozzátette, hogy azért voltak, gyengébb, visszafogottabb teljesítmények is.

Mint mondta, előzetesen nem akart konkrétumokat megfogalmazni az éremreményeire vonatkozóan, mert ez az Eb-n nem jött be, és úgy gondolta, talán nem jó plusz terhet helyezni azokra, akiktől várja a dobogós helyezéseket. Ugyanakkor elárulta, hogy ő három éremmel azért számolt, eggyel egyéniben, kettővel csapatban.

Kitért a párizsi olimpiai kvalifikációs helyzetre is, arra, hogy ki milyen startpozícióból kezdheti majd meg jövő tavasszal az egyéves sorozatot. Mint mondta, minden fegyvernemben lenne kvóta jelen állás szerint, három csapat és három egyéni, ezt kellene megtartani, és bízik benne, hogy még egy csapat esetleg fel tud jönni.

„Nem elégedünk meg, nem dőlünk hátra, de most már jobb a helyzet” – hangsúlyozta.

Borítókép: Kairó, 2022. július 20. Dósa Dániel a hongkongi Yeung Chi Ka elleni asszóban a férfi tőrözők egyéni versenyének a legjobb 32 közé jutásért vívott fordulójában a kairói vívó-világbajnokságon 2022. július 20-án. MTI/EPA/Mohamed Hoszam

További tartalmak