Musorujsag
Élő Eredmények

Boczkó Gábor kapitányi feladatai mellett az Európai Vívószövetség bírói bizottságának új vezetője

Boczkó Gábor kapitányi feladatai mellett az Európai Vívószövetség bírói bizottságának új vezetője

mti
Boczkó Gábor, a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya lett az európai szövetség bírói bizottságának elnöke.

A kontinentális szövetség október elsején választott új elnököt az olasz Giorgio Scarso személyében, akinek elnökletével a szervezet új vezető testülete, a végrehajtó bizottság Rómában tartotta meg első ülését. A vb magyar tagja, Boczkó Gábor ezen az ülésen kapta meg a bizalmat a bírói bizottság vezetésére, így a jövőben két fontos testület irányítását is ellátja majd az európai szövetségnél, mivel az edzői bizottságnak már eddig is ő volt az első embere.

A végrehajtó bizottság az olasz fővárosban a luxemburgi Pascal Tescht választotta meg a szövetség stratégiai igazgatójának. Emellett döntés született a jövő évi felnőtt és korosztályos Európa-bajnokságok időpontjáról. A felnőttek – már az olimpiai kvalifikációba is beszámító – kontinensbajnokságára Krakkóban, az Európa Játékok keretében kerül sor június 25. és 30. között. A kadett és junior Európa-bajnokságot pedig február 21. és 28. között rendezik Tallinnban.

Szintén a vb első ülésén határoztak a tagok arról, hogy a szövetség tanulmányt készít és nyújt be a nemzetközi szövetséghez az olimpiai kvalifikációs rendszer megreformálása érdekében. Ez a 2024-es párizsi játékokat már nem érinti, de a 2028-as olimpiára hatással lehet. A részleteket a következő ülésen pontosítják majd, ám az bizonyosnak tűnik – a magyar szövetség honlapja szerint -, hogy Magyarország lesz az, amely koordinálhatja ezt a feladatot.

Borítókép: hunfencing.hu

További tartalmak