Musorujsag
Élő Eredmények
×

Magyar vívókat díjaztak a nemzetközi szövetség kongresszusán

Magyar vívókat díjaztak a nemzetközi szövetség kongresszusán

MTI
Három magyar vívó is elismerésben részesült a nemzetközi szövetség (FIE) lausanne-i kongresszusán, melyen a szakágak világkupagyőzteseit díjazták.

 

Férfi kard egyéniben az idén világbajnok Szilágyi Áron végzett az élen a vk összesített pontversenyében.

A hazai szövetség (MVSZ) honlapjának beszámolója szerint a háromszoros olimpiai aranyérmes nem tudott elutazni az eseményre, őt helyettesítve Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke vette át az elismerést. Személyesen tette viszont meg ugyanezt Keszthelyi Zsombor, a junior férfi párbajtőr vk-győztese, illetve Battai Sugár, a junior női kard vk első helyezettje.

Előbbi ráadásul duplán részesült elismerésben, mivel elnyerte a FIE fair play díját azzal, hogy a kairói junior vb döntőjében, egyenlő állásnál nem kérte a bíró által javára megítélt tust, mivel földet szúrt.

A hunfencing.hu tájékoztatása szerint a kongresszuson többségében technikai döntések születtek, illetve apróbb szabályváltoztatásokat fogadtak el, a legfontosabb kérdésben, az oroszok nemzetközi mezőnybe történő visszatérésében viszont nem született határozat: a FIE megvárja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezzel kapcsolatos márciusi állásfoglalását, azt követően hozza majd meg saját döntését.

 

Borítókép: facebook.com/hunfencing

További tartalmak