Musorujsag
Élő Eredmények

Öt magyar a főtáblán a budapesti kard világkupán

Öt magyar a főtáblán a budapesti kard világkupán

MTI
Öt magyar vívó léphet pástra szombaton a 64-es főtáblán a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupán.

A budapesti viadal pénteken a selejtezővel kezdődött meg a BOK Csarnokban, a 211 fős mezőnyben 21 hazai vívó indult. A háromszoros olimpiai bajnok, tavaly ugyanitt győztes, majd a nyáron vb-aranyérmes Szilágyi Áron a világranglista másodikjaként kiemelt volt, akárcsak a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András, a nemzetközi rangsor 13. helyezettje.

A selejtezős csoportkör után csatlakozott a 16 fős elithez az öt tusra menő asszókat százszázalékos eredménnyel záró Iliász Nikolász, illetve további 15 kardozó.

Harminckét vívó két-két 15 találatig zajló direktkieséses mérkőzést nyerve került fel a főtáblára, köztük volt Gémesi Csanád és Galgóczy Tamás. A 64 között Szatmári és Gémesi egymással vív majd az első fordulóban.

Az egyéni vk szombaton 10 órától folytatódik a főtábla asszóival, a négyes döntőre pedig 17 órától kerül sor. A Zarándi Csaba csapat vk vasárnap 9 órakor rajtol, 17 órakor rendezik a bronzmérkőzést, utána pedig a döntőt. A belépés ingyenes.

Borítókép: Kairó, 2022. július 21. Szilágyi Áron (b) és Gémes Csanád. MTI/EPA/Mohamed Hoszam

További tartalmak