Gémesi nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott a csoportszakaszban, mind a hat, öt tusig tartó meccsét megnyerte. Dinamikusan, koncentráltan, ugyanakkor felszabadultan vívott, az előzetesen nehezebbnek ítélt asszóit is simán hozta.
A pihenők során csupán egy-egy alkalommal szólt ki a teendőt, vagy az elképzelését illetően edzőjének, a csapatban világbajnok, olimpiai ezüstérmes Navarrete Józsefnek. Alig kapott tust, így végül plusz húszas találati aránnyal zárt, ami összességében a negyedik legjobb eredmény volt és közvetlen főtáblát ért.
Gémesi Csanád az M4 Sportnak elmondta, mivel a világbajnokság a szezon csúcspontja, úgy készült, hogy az összes meccsét megnyeri a csoportkörben. Ami a folytatást illeti, csapatban egyértelműen az éremszerzést tűzte ki célul, egyéniben pedig a nyolc közé jutást, de „a hátsó szándékok között ott van az érem is”. „Szeretnék legalább három mérkőzést nyerni, az nagyjából nekem mindegy, hogy milyen vívással. Elég pragmatikus vagyok, jobban szeretek csúnya vívással győzni, mint szép vívással kikapni” – fogalmazott.
Decsi öt győzelmet aratott a csoportjában és egy vereséget szenvedett. Ez a 64 közé kerüléshez még nem volt elég, de ahhoz igen, hogy kettő helyett csak egy direktkieséses asszót kelljen vívnia, már 15 tusig menően. A hongkongi Csou Csung Hej ellen 15-10-re nyert, ezzel ő is biztosította helyét a keddi folytatásra.
Decsi Tamás szerint az akaraternek és a taktikának volt köszönhető a hongkongi vívó elleni győzelem, kedden viszont új nap veszi kezdetét, a főtáblán pedig magyar kardvívóként nem lehet más a célja, mint az éremszerzés.
Világranglistás helyezése alapján a legjobb 16 szombaton még nem vívott a MiCo Kongresszusi Központban. Köztük volt a rangsorban második, háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok Szilágyi Áron, aki a lelátóról figyelte Gémesi asszóit, miközben kéréseknek eleget téve fotózásra is odaállt, illetve rövid interjút is adott. Ugyancsak mentesült a szombati versenyzés alól a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes, idén Eb-második Szatmári András, aki a nemzetközi szövetség rangsorában az ötödik helyen áll.
Női párbajtőrben a négy magyar induló közül három vívhat kedden a főtáblán. A világranglista alapján 16 kiemelt – köztük az ötödik helyezett Kun Anna – ezúttal még nem vívott, a 184 fős mezőny többi tagja viszont hét, illetve hatfős csoportokban kezdte meg a küzdelmeket öt tusra menő asszókkal. A magyarok közül a legjobban Büki Lili szerepelt, aki az első meccsét ugyan elvesztette, de utána ötöt nyert, a találataránya pedig úgy alakult, hogy éppen befért a 16 legjobb közé, ami azt jelentette, hogy ő is főtáblás lett.
„Nem indult zökkenőmentesen a reggelem – utalt az elvesztett első meccsre az M4 Sportnak nyilatkozó Büki Lili, aki szerint azonban kellett ez a vereség ahhoz, hogy összeszedje magát és később jól tudjon teljesíteni. „Az első asszó után nagyon össze kellett szednem magam, ki is mentem és arcot is mostam és teljes erőmmel megpróbáltam a következő asszókra koncentrálni” – árulta el.
A maradék 32 helyért már 15 találatig tartó direktkieséses asszók következtek.
Muhari Eszter a csoportszakaszt három győzelemmel és két vereséggel fejezte be, majd előbb 15-9-re verte a venezuelai Eliana Lugót, azután 15-8-ra a spanyol Ines Garcia Rodriguezt, ezzel csatlakozott a 64-es főtáblás mezőnyhöz. Közel állt ehhez az ugyancsak 3-2-vel kezdő, még csak 17 éves Wimmer Dorina is: ő 15-6-ra nyert a finn Outi Jaakkola ellen, utolsó pástra lépése alkalmával viszont szoros asszóban 15-12-re kikapott a dél-koreai Li Hje Intől. A második körös ellenfelekről Somfai Péter fegyvernemi vezetőedző előzetesen azt mondta, hogy a spanyol verhető, Wimmer Dorinának viszont nehezebb dolga lesz az ázsiai vívóval szemben, és ez be is jött. Igaz, akár az utolsó párharc is zárulhatott volna magyar sikerrel, mert Wimmer az első három perc után 4-3-ra vezetett, a másodikat követően 7-6-os hátrányban volt, és 13 másodperccel a vége előtt is csak egy tus volt a hátránya 12-13-nál. Az idő szorításában ugyanakkor mennie kellett előre, de a dél-koreai szúrt pontosabban, majd az utolsó tust is ő adta.
A női párbajtőrözők és a férfi kardozók kedden vívnak az olimpiai kvalifikáció szempontjából értékes érmekért és helyezésekért. Vasárnap a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők kezdik meg a szereplésüket.