Musorujsag
Élő Eredmények

Bebiztosította olimpiai részvételét a férfi párbajtőrcsapat

Bebiztosította olimpiai részvételét a férfi párbajtőrcsapat

MTI
A magyar férfi párbajtőrcsapat aranyérmet nyert szombaton a heidenheimi világkupaversenyen, ezzel biztossá vált az olimpiai részvétele.

A németországi viadal előtt az ötödik helyen állt a kvalifikációs rangsorban a magyar együttes, ez zónaeloszlás szerinti kvótát ért volna, a következő európai válogatott, a cseh pedig a kilencedik pozíciót foglalta el, jelentős hátránnyal. A magyarok a németországi viadalon az éppen előttük álló kazahokat is legyőzve harcolták ki a győzelmet, ezzel az első négy közé kerülnek a rangsorban.

Az egyéves kvalifikációs időszakban még egy csapatverseny van hátra, ezt egy hónap múlva Tbilisziben rendezik, de a tavaly Európa-bajnok, vb-ötödik magyar válogatottnak – a hazai szövetség honlapjának közlése szerint – már biztos a helye az olimpiai mezőnyben.

A Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid összeállítású együttes Heidenheimben a 32 között kapcsolódott be a küzdelembe, ott 45–28-ra nyert a brazilok ellen, majd a nyolcaddöntőben 45–30-ra verte a kanadaiakat. A negyeddöntőben is magabiztos volt a magyar csapat, a közvetlen rivális kazahokat 45–28-ra múlta felül, ezzel meg is előzte őket az olimpiai kvalifikációs rangsorban. Ugyancsak kedvezett a magyaroknak, hogy a franciák a nyolc között legyőzték a cseheket, akik így még távolabbra kerültek a kvalifikációs versengésben. Az elődöntőben a magyarok kiélezett küzdelemben, 37–36-ra verték a franciákat, majd a döntőben 37–30-ra a Tokióban olimpiai bajnok japánokat úgy, hogy az utolsó pár előtt 22–21 volt az állás, végül Siklósi 15–9-re nyert Kano Koki ellen.

Dósa Dániel és Pásztor Flóra egy lépéssel közelebb Párizshoz

Dósa Dániel bronzérmet nyert a férfi tőrözők kairói világkupa-versenyén, ezzel nagy lépést tett az olimpiai kvalifikáció felé. Ugyancsak közelebb került a párizsi részvételhez a női versenyben ezúttal a legjobb 32-ig jutó Pásztor Flóra.

A magyar vívó a főtáblán 15-12-re verte az amerikai Marcello Olivarest, 15-11-re a francia Alexandre Edirit – aki előzőleg Németh Andráson jutott túl –, majd 15-12-re a 2016-os riói olimpián második, a 2019-es budapesti vb-n csapatban aranyérmes amerikai Alexander Massialast. A negyeddöntőben újabb bravúrt hajtott végre, már 13-9-re is vezetett Alessio Foconi ellen, a 2018-as év olasz világbajnoka azonban fordított, de Dósa jól bírta az éles helyzetet, egyenlített, majd a döntő tust is beadta. Az elődöntőben megint olasz tőröző várt rá, a vb-címvédő Tommaso Marinivel viszont már nem bírt, 15-5-re kikapott.

Férfi tőrben a csapatkvalifikációra már nincs esély, egyéniben pedig egy kvóta megszerzésére van lehetőség. Ebben a tekintetben Dósa a cseh Alexander Choupenichhel és a spanyol Carlos Llavadorral küzd az európai két hely egyikéért. Közöttük pár pontnyi volt a különbség az egyiptomi versenyt megelőzően, a spanyol Dósa előtt, a cseh a magyar vívó mögött állt. Egyiptomban viszont Llavador csak a legjobb 16-ig jutott, Choupenich pedig a negyeddöntőben búcsúzott. A hazai szövetség Facebook-oldalának közlése szerint ezzel a magyar vívó közel került a kvóta megszerzéséhez.

A nőknél kicsit más a helyzet, itt az első európai hely mindenképpen német vagy lengyel vívóé lesz attól függően, hogy melyik nemzet szerez a csapatával kvótát. A második helyért Pásztor Flóra van kedvező helyzetben, az őt kis különbséggel követő brit Carolina Stutchbury a közvetlen vetélytársa. Kairóban a magyar tőröző a legjobb 32-ben esett ki, a brit viszont már az első fordulóban kikapott.

Borítókép: Krakkó, 2023. június 30. Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid és Siklósi Gergely (b-j) öröme a férfi párbajtőr csapatverseny döntője után az Európa Játékokon a krakkói Tauron Arénában 2023. június 30-án. A magyar válogatott 28-26-ra nyert Svájc ellen és aranyérmes lett. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak