Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Siklósi Gergelynek és Pusztai Lizának is kevés hiányzott az Eb-aranyéremhez

Siklósi Gergelynek és Pusztai Lizának is kevés hiányzott az Eb-aranyéremhez

MTI
Siklósi Gergely ezüst-, Andrásfi Tibor bronzérmet szerzett a férfi párbajtőrözők csütörtöki egyéni versenyében a bázeli vívó Európa-bajnokságon, míg a női kardozóknál Pusztai Liza lett ezüstérmes.

Férfi párbajtőrban három magyar került főtáblára, ők pedig a negyeddöntőig mindannyian lejutottak. Ott Andrásfi a világbajnoki címvédő, a világranglistán éllovas Koch Mátéval vívott, és 10-9-re győzött ráadástussal. A 2019-ben világbajnok 2021-ben olimpiai ezüstérmes, a nemzetközi rangsorban második Siklósi a svájci Alexis Bayard ellen nyert, majd az elődöntőben Andrásfival vívott a fináléért.

Az első két szakaszban szoros volt az állás, hol az egyik, hol a másik vívó vezetett. A harmadik három percben 7-7-nél Siklósi akciója volt pontos, de mindkét oldalra felkerült az eredményjelzőre a nyolcadik találat. Andrásfi ezt jelezte, vissza is vették tőle a pontot, Siklósi pedig megköszönte a gesztust. Innentől egyoldalúvá vált a küzdelem, mert Siklósi „felgyorsult”, gyakorlatilag minden bejött neki, csuklóra talált, dobott szúrása és feltartó szúrása is pontos volt és a végéig hét találatnyira nőtt a különbség.

A döntőben a francia Luidgi Mideltonnal vívott. Az első perc passzívan telt el, majd a magyar párbajtőröző adta az első tust másfél percnél. Innentől a hosszú kezű, ruganyos francia fordított – az első szünet 1-2-nél következett -, majd elhúzott három tussal, de a második három perc végére Siklósi felzárkózott 6-5-re.

A harmadik szakaszban megint nőtt a különbség, Siklósi azonban a rá jellemző módon nem adta fel, 6-11-ről is képes volt visszakapaszkodni, pedig egyre jobban szorította az idő, azaz rendre kockáztatnia kellett, ráadásul a dinamikus francia is taktikusan vívott. Tizenhat másodperccel a vége előtt 13-14 volt az állás, az egyenlítés azonban elmaradt, 13-15-tel zárult az asszó.

Andrásfi és Siklósi a magyar küldöttség első érmeit szerezte a svájci Eb-n.

A döntő:

A döntő után az M4 Sport helyszíni stábjának azzal kezdte értékelését, hogy a kezdés nem volt jó, mert a csoportjában két ellenfelétől kikapott, utána viszont igyekezett felpörögni.

„Voltak szoros asszóim. A döntőben úgy éreztem, hogy a francia ellenfelemet megfogtam a végén és fel tudtam volna zárkózni. Volt egy-két hibám, amiket nem kellett volna azokban az utolsó másodpercekben elkövetnem, de azért fogok a következő harmincnyolc napban edzeni, hogy ez az olimpián ne történjen meg.”

Az Eb „hasznát” illetően úgy fogalmazott, hogy felmérhetett másokat, vívhatott olyanokkal, akik az olimpián is ott lesznek.

„Meg tudtam verni a legtöbbjüket, a franciát kivéve, de rá is ráéreztem a vége felé” – tette hozzá.

A csapatban világbajnok, egyéniben 2017-ben Eb-bronzérmes Pusztai Liza a sikeres csoportszakasz után a legjobb 32-ben kezdett a főtáblán a női kardozóknál. Ott azeri, georgiai, olasz és spanyol ellenfélen keresztül jutott el a döntőig, melyben egy újabb spanyollal vívott.

Az elején határozott volt, 4-1-re ellépett, de aztán elbizonytalanodott, és Celia Perez Cuenca sorozatban hét találatot adott. A 4-8-nál következő szünet után volt hat tus is a különbség, a magyar vívó azonban nem adta fel, esélye nyílt az egyenlítésre, végül 15-13-ra kapott ki.

13-14-es állásnál ritkán látható jelenet játszódott le, az akció után a spanyol hevesen ünnepelte győzelmét, Pusztai úgy vélte, hogy ő volt a támadó fél, a videózás pedig nem járt eredménnyel a tekintetben, hogy volt-e pengeérintkezés. Végül az asszóvezető közölte, hogy nincs döntés, azaz maradt a 13-14 a táblán. A következő támadásnál viszont a spanyol már egyértelmű tust adott.

A csapatban világbajnok társai is főtáblások voltak: Szűcs Luca az első, Márton Anna és Battai Sugár a második fordulóban esett ki.

A döntő:

„Leginkább saját magamat sikerült meglepnem, de már nagyon érett ez az eredmény és nagyon boldog vagyok” – mondta a magyar ezüstérmes az M4 Sport helyszíni stábjának.

Szerinte talán amiatt vívott ilyen koncentráltan, hogy elsősorban az olimpiára koncentrál és az Eb-n, amióta megérkeztek Svájcba, nincs is igazán versenyhangulata és egyáltalán nem is izgult.

„Szerintem ez volt a titka az egész napnak” – tette hozzá.

A döntőt nagyon meg akarta nyerni, de – mint azt megjegyezte – „addigra azért már elfárad az ember”.

„Örülök, hogy a végén sikerült összeszednem magamat és felzárkóznom. Sajnos a befejezés nem sikerült, de majd az olimpián… „ – utalt az év fő versenyére.

Úgy vélte, hogy leginkább az önbizalom hiányzott neki, úgyhogy most a legjobbkor jött ez az eredmény.

Borítókép: Kairó, 2022. július 22. Siklósi Gergely (j) a francia Alex Fava ellen küzd a férfi párbajtőrözők csapatversenyének elődöntőjében a kairói vívó-világbajnokságon 2022. július 22-én. MTI/EPA/Mohamed Hoszam

További tartalmak