Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A női kardozóknak és a férfi párbajtőrözőknek sem jutott érem a bázeli Európa-bajnokságon

A női kardozóknak és a férfi párbajtőrözőknek sem jutott érem a bázeli Európa-bajnokságon

MTI
A női kardcsapat negyedik, a férfi párbajtőrcsapat ötödik helyen végzett szombaton a bázeli vívó-Európa-bajnokságon.

A Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca összeállítású együttesnek a 16-os táblán még nem kellett vívnia. A negyeddöntőben kezdett a világbajnok alakulat és fölényesen, 25 tus különbséggel nyert a németek ellen, az elődöntőben viszont 45-41-re kikapott az ukránoktól.

A bronzért a spanyolokkal kellett megküzdeni, akiknél ott volt az egyéniben győztes Celia Perez Cuenca, valamint a harmadik helyezett Araceli Navarro is. Utóbbit Pusztai győzte le csütörtökön az elődöntőben, majd a fináléban két tussal kikapott Cuencától.

Az olimpiára készülő magyar csapat a helyosztón nem vívott jól és héttusos vereséget szenvedett. Az első két asszót Pusztai és Márton megnyerte, onnantól viszont négy párban spanyol siker született. A harmadik kör 24-30-ról indult, két szűk magyar győzelem következett, végül Pusztainak 36-40-ről nem sikerült feljönnie.

Az olimpiára készülő, Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid alkotta címvédő együttes a 16 között kapcsolódott be a küzdelembe, ahol öt találattal verte az észteket.

A negyeddöntőben viszont már nem tudott eredményesen vívni, 45-31-re kikapott a spanyoloktól, így a folytatásban legfeljebb az ötödik helyet érhette el.

Az ukránok ellen az első négy pár után hátrányban volt, a fordulatot a 2019-ben világbajnok, Tokióban olimpiai ezüstérmes, a bázeli Eb-n egyéniben második helyezett Siklósi 7-2-es asszója jelentette. Innentől a szűk előnyt a csapattársak végig megőrizték.

Az utolsó mérkőzésen a németekkel kellett megküzdeni az ötödik helyért. A magyarok apránként fokozatosan növelték előnyüket, a hetedik pár után 32-26-ra vezettek, a nyolcadik asszó viszont nem sikerült, az egyéniben bronzérmes Andrásfi 10-5-re kikapott Marco Brinkmanntól.

A végén Siklósi Lukas Brinkmannal vívott, kevés találat esett, a vívóidő lejárta előtt azonban a németnek sikerült egyenlítenie. A ráadásban is ő támadott, a magyar párbajtőröző azonban egy karra elhelyezett közbeszúrással megnyerte a mérkőzést.

Eredmények:
női kard, csapatverseny:
negyeddöntő:
Magyarország-Németország 45-20

elődöntő:
Ukrajna-Magyarország 45-41
Franciaország-Spanyolország 45-42

a 3. helyért:
Spanyolország-Magyarország 45-38

férfi párbajtőr, csapatverseny:
a 16 között:
Magyarország-Észtország 33-25

negyeddöntő:
Spanyolország-Magyarország 45-31

az 5-8. helyért:
Magyarország-Ukrajna 35-33

az 5. helyért:
Magyarország-Németország 41-40

Borítókép: Kairó, 2022. július 23. Szűcs Luca a francia Sarah Noutcha elleni asszóban a női kardozók csapatversenyének döntőjében a kairói vívó-világbajnokságon 2022. július 23-án. A magyar együttes aranyérmet nyert. MTI/EPA/Mohamed Hoszam

További tartalmak