A Nemzet Sportolója címmel rendelkező 11 legendás sportolónak javaslattételi lehetősége volt arra, hogy ki töltse be Keleti Ágnes helyét, mindenki ajánlhatott egy, vagy akár több sportembert is, akik megfelelnek a törvényi előírásoknak – például elmúltak már 60 évesek.
Az előterjesztések után szavaztak a tagok és végül Dömölky Lídia, olimpiai- és világbajnok vívó kapta meg a voksok több mint ötven százalékát, így Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az ő nevét terjeszti majd a kormány elé, ha a kabinet elfogadja a javaslatot, akkor hivatalosan is a Nemzet Sportolója címmel rendelkezik majd.
A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Faragó Tamás, Jónyer István, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Vaskuti István és Wladár Sándor.
„Kamuti Jenő hívott rögtön a döntés után, kihangosította a telefont. Nagyon aranyos volt. Jenő nemcsak a vívótársam volt, együtt is gyerekeskedtünk. Nagyon meg vagyok hatva, meglepetésként ért” – nyilatkozott az MTI-nek Dömölky Lídia.
Hozzátette, nagy öröm és büszkeség számára a döntés.
„Büszkeség, hogy a legnagyobbak közé tartozhatok, mert a magyar sport nagy drukkere vagyok ma is, végigizgultam a párizsi olimpiát, szurkoltam az utódoknak. Régi vágyam volt, hogy a Nemzet Sportolója legyek, az elmúlt húsz évben volt is rá esélyem, aztán mégsem teljesült az álmom, már le is mondtam róla. Ezért ért különösen nagy meglepetésként, de nagy öröm és büszkeség” – fogalmazott Dömölky Lídia, aki 88 évesen is fiatalos, decemberben is ott volt a vívó ob-n.
Dömölky Lídia 1936. március 9-én született Budapesten. A vívást 1949-ben a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubban (BEAC) kezdte, ahol bátyja is vívott; az egyesület neve 1951-től (miután fuzionált a MAFC-cal) Budapesti Haladásra változott. Ezután a Vasas, 1958-tól 1970-es visszavonulásáig a Vörös Meteor tőrvívója volt, itt érte el legnagyobb sikereit. Magyar bajnoki címet hét alkalommal (1955, 1959, 1960, 1964, 1965, 1966, 1968) nyert, mindannyiszor egyéniben.
Alig tizenhét évesen, 1953-ban lett a vívóválogatott tagja, a nemzetközi élvonalba tizenkilenc évesen robbant be, amikor 1955-ben Rómában egyéniben világbajnok lett, ezt a bravúrt később már nem tudta megismételni. A világbajnokságot veretlenül nyerte meg, már az utolsó asszó előtt első volt – pedig néhány hónappal korábban csak harmadik lett az ifjúsági világbajnokságon -, s olyan kiváló ellenfeleket utasított maga mögé, mint Elek Ilona és Nyári Magda. Rómában a győztes női tőrcsapatnak is tagja volt. Támadó stílusban vívott, akcióit az átlagosnál nagyobb gyorsaság és robbanékonyság jellemezte. Tőrvívásban akkor vezették be a találatjelző gépet, amely egyértelművé tette a balkezes vívónő találatait.
Csapatban még háromszor lett világbajnok (1953, Brüsszel; 1959, Budapest; 1967, Montreal). Négyszer nyert világbajnoki ezüstérmet: egyéniben 1963-ban Gdanskban, csapatban 1961-ben Torinóban, 1963-ban Gdanskban és 1966-ban Moszkvában. A gdanski világbajnokságon hármas holtverseny után Rejtő Ildikó nyert, ő lett a második és Juhász Katalin a harmadik. 1956-ban Londonban világbajnoki bronzérmet szerzett csapatban, 1963-ban a brazíliai Porto Alegrében a főiskolai egyéni világbajnoki cím lett az övé.
1956 és 1968 között négy olimpián vett részt. Melbourne-ben, ahol még csak egyéni versenyt rendeztek, a középdöntőig jutott, a játékok után férjével, a világbajnok párbajtőrvívó Sákovics Józseffel az Egyesült Államokba utaztak, és csak egy év múlva tértek haza. Dömölky Lídia 1960-ban Rómában és 1968-ban Mexikóvárosban a női tőrcsapattal ezüstérmet szerzett. Pályafutása csúcsára az 1964-es tokiói olimpián ért fel, ahol Ágoston Judittal, Juhász Katalinnal, Marosi Paulával és Rejtő Ildikóval csapatban olimpiai bajnoki címet szereztek. A döntőben a szovjet csapat ellen sokáig rosszul álltak, de az utolsó három asszót megnyerték, az utolsóban ő vitte be a csapat győztes találatát. A szövetségi kapitány férje, Sákovics József volt, akinek irányítása alatt addig és azóta is példátlan módon egy olimpián négy aranyérmet nyertek a magyar vívók.
Az aktív sportolástól 1970-ben vonult vissza, a KSI vívószakosztályának edzője lett, 1978-ban a Testnevelési Főiskolán vívó szakedzői oklevelet szerzett. 1976-tól újságíróként, a Képes Sport munkatársaként is dolgozott, később a Honvéd Sportiskola, majd a Harvard Egyetem vívóedzője volt. Társszerzője volt a kiváló művészi torna szakvezető, Berczik Sára három könyvének (A nő harmóniája, 1988, A gyermek harmóniája, 1990, Mozgásfejlesztő és tartásjavító gimnasztika, 1992). Tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB).
1996-ban a veterán Európa-bajnok lett csapatban. 2004-ben a MOB Életműdíj elismerésében részesült, 2011-ben MOB Érdemrendet és MOB születésnapi emlékplakett kapott. 2013-ban a fair play népszerűsítése kategóriában Magyar Fair Play Díjjal tüntették ki. 2013-ban tenyérlenyomatával bővült a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala. 2016-ban Csik Ferenc-díjat és Prima-díjat, 2018-ban az MTK örökös bajnoka címet kapott.