Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A párbajtőrvívó Koch Máté csapatban is világbajnok lenne

A párbajtőrvívó Koch Máté csapatban is világbajnok lenne

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Az olimpiai bajnok párbajtőr csapat tagjai, Koch Máté és Nagy Dávid voltak az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának vendégei. Koch elmondta, egyéni vb-címe után csapatban is nyerne, míg a csípőműtétje után visszatérő Nagy állóképessége visszaépítésén dolgozik, és izgatottan várja a hétvégi, budapesti Grand Prix-t.

Koch Máté és Nagy Dávid párizsi sikerük után először fognak pástra lépni nagy nemzetközi versenyen a hétvégi, budapesti Grand Prix-n, ahol több, mint 400-an indulnak.

Elkezdődött az új ciklus, új célokat tűztünk ki és új feladataink vannak” – mondta Nagy, aki egy csípőműtétet követően, nagyobb kihagyás után tér vissza a pástra. Hozzátette: nagyon szép emlék a párizsi aranyérem, de „nem az adja a tusokat a páston, ezért keményen küzdeni kell”.

Elmondta, fokozatosan tudott egyre komolyabb edzőmunkát végezni, de még mindig nincs olyan állapotban, mint amilyenben a műtét előtt volt.

A Magyar Kupán, ahol elindultam, harmadik lettem – ezzel elégedett voltam –, de akkor még nem tudtam úgy edzeni és futni, hogy teljesen visszahozzam az állóképességem. Azóta eltelt két hét, úgyhogy építem magam, és izgatottan várom a hétvégi versenyt” – fogalmazott.

Koch kiemelte, olyan atmoszférát tapasztalt nyáron a párizsi Grand Palais-ban, amilyet még korábban a vívásban sosem.

Azóta kétszer is pástra léptünk (Siklósi) Gergely és (Nagy) Dávid nélkül a világkupa-sorozatokban, mindkétszer aranyérmesek lettünk Japán legyőzésével. Gergő már visszatért, Dávid is vissza fog, ezért reméljük, a vb-n már megszerezzük az áhított világbajnoki címet” – tekintett vissza az olimpia óta eltelt időszakra a két évvel ezelőtt egyéniben vb-aranyérmet szerző 25 éves sportoló.

A Vasas vívója a budapesti Grand Prix-t tartja a vb és az Eb után a harmadik legfontosabb versenynek.

Ez is csak egy világkupa-állomás a sok közül, de a szívünkhöz sokkal közelebb áll, mint a többi

– vélekedett a tavalyi kiírásban elődöntőig jutó Koch.

Nagy elárulta, először még csak egyéni megmérettetéseken indul, és ha azok jól sikerülnek, akkor „utána lehet gondolkozni a csapatversenyeken”.

További tartalmak