Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bronzéremért mérkőzhet a magyar női kardcsapat a vívó Eb-n

Bronzéremért mérkőzhet a magyar női kardcsapat a vívó Eb-n

MTI
Kikapott az elődöntőben, így utolsó mérkőzésén a bronzérmért vívhat a magyar női kardcsapat szerdán a genovai Európa-bajnokságon.

A magyar válogatott a németek legyőzése után a lengyelekkel csapott össze a döntőért. Az egyéniben bronzérmes Battai Sugár, illetve Szűcs Luca mellett ezúttal Katona Renáta kapott szerepet, Pusztai Liza nem lépett pástra.

Akárcsak a negyeddöntős mérkőzésen, úgy a legjobb négy között rendezett összecsapás során is sokszor fordult a kocka. Battai 7-2-es győzelmét követően például Katona 8-4-es veresége következett, de akadt olyan is, hogy egy asszón belül zárkózott vissza Katona 2-6-os állásról 5-6-ra. A hetedik párt követően 35-33 volt az állás, Szűcsöt azonban a következő asszóban meglepte Angelika Wator, aki többször is hosszú lépés-kitöréssel érte el a magyar kardozót. A 7-1-es lengyel részsiker fordulatot eredményezett, Battainak 36-40-ről kellett volna fordítania Zuzanna Cieslarral szemben. Nem volt reménytelen a vállalkozása, jól kezdett, 41-41-nél utolérte ellenfelét, a lengyel vívó azonban összeszedte magát, és a vége neki sikerült jobban. A magyarok végül 45-42-re kaptak ki, s a kiírás szerint 16.30-kor kezdődő bronzmérkőzésen az olaszokkal vívnak majd a harmadik helyért.

A hazaiakat a másik ágon a franciák győzték le.

Eredmények:
női kard, csapatverseny:
negyeddöntő:
Magyarország-Németország 45-37
elődöntő:
Lengyelország-Magyarország 45-42
Franciaország-Olaszország 45-37

Borítókép: Párizs, 2024. július 29. Szûcs Luca a bolgár Joana Ilieva elleni asszójában a legjobb 8 közé jutásért a nõi kard egyéni versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 29-én. Szûcs Luca a negyeddöntõbe jutott. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak