A magyarok – ugyanabban a felállásban, mint a tavalyi olimpián, melyet megnyertek – kiemeltként a 16 között kapcsolódtak be a küzdelmekbe, s ott az angolok elleni magabiztos, 14 tusos győzelemmel kezdtek. Koch Máté, Andrásfi Tibor és Nagy Dávid lépett pástra, az Eb-n egyéniben bronzérmes Siklósi Gergely ekkor még pihent.
A következő mérkőzésen viszont már ő is vívott, de ez is kevésnek bizonyult a sikerhez. Az első asszót szűken megnyerte, utána magyar vereségek következtek. Az ötödik párban Siklósi David van Nunen elleni 5–2-es győzelemmel fordított, de aztán megint visszavették a vezetést a hollandok. Több párban is többször volt három tus a különbség, ami aztán négyre is nőtt. Andrásfi helyére a harmadik körre Nagy állt be, de 5–4-re kikapott Rafael Tulentől. A végén Siklósi 23–26-os állásnál állt fel a pástra, mennie kellett előre, hogy megpróbálja csökkenteni a hátrányt, Tristan Tulen azonban taktikusan és pontosan vívott. A különbség nőtt, a várakozásnak megfelelően sok találatot hozó záróasszót a holland 19–15-re nyerte, a magyarok pedig héttusos vereséget szenvedtek.
A magyar válogatott tavaly az ötödik helyen zárt az Eb-n, és innentől most is már csak ez lehet a cél.
Ebben a szakágban 22 csapat indult.
Eredmények, férfi párbajtőr, csapatverseny:
a 16 között:
Magyarország – Nagy-Britannia 45–31negyeddöntő:
Hollandia–Magyarország 45–38