Női kardban a legjobb csoportkört produkáló Szűcs Luca a román Anastasia Fusea könnyed legyőzése után az olasz Mariella Vialéval vívott. A csapatban kétszeres világbajnok magyar kardozó irányította az asszót, melyben több technikai szünet is volt, emiatt jóval tovább tartott, mint a vele egy időben kezdődött további három. Sok volt a vita is, feszült hangulatú küzdelem alakult ki, végül Szűcs négy tussal nyert.
A negyeddöntőben viszont Lucia Martin-Portugues jelentős előnyt alakított ki vele szemben. A spanyol többször vezetett nyolc tussal, de Szűcs 4-12-ről 12-14-re felzárkózott. Az utolsó találatot egy elővágással a spanyol adta.
Az ugyancsak kétszeres vb-győztes Battai Sugár, aki az orosz Olga Nyikityinán jutott túl első főtáblás mérkőzésén, a 32 között, másodjára török kardozóval került szembe. A tavalyi Eb-t bronzéremmel záró magyar vívó komoly előnyt alakított ki, és bár a végén több akciója nem sikerült, két tussal így is győzni tudott.
A nyolc között viszont már ő is vereséget szenvedett. A hazai közönség által támogatott Toscane Tori 5-5 után szakadt el tőle, Battai nem tudta megakasztani ellenfele lendületét, így a francia vívó magabiztosan nyert.
Spiesz Anna 18., Pusztai Liza 34. lett.
Eredmények, női kard:
a 64 között:
Veronika Vaszileva (bolgár)-Pusztai Liza 15-12a 32 között:
Szűcs Luca-Anastasia Fusea (román) 15-6
Battai Sugár-Olga Nyikityina (orosz) 15-13
Andreea Lupu (román)-Spiesz Anna 15-14a 16 között:
Szűcs-Mariella Viale (olasz) 15-11
Battai-Nisanur Erbil (török) 15-13negyeddöntő:
Lucia Martin-Portugues (spanyol)-Szűcs 15-12
Toscane Tori (francia)-Battai 15-7
Férfi párbajtőrben a párizsi olimpián egyéniben negyedik helyezett Andrásfi Tibor a fehérorosz Aliakszej Rekis fölényes legyőzése után a francia Paul Fortin ellen is hatékonyan vívott, a második asszójában sem kellett különösebben izgulnia. A német Matthew Buelauval vívott asszója viszont már nem alakult ilyen simán. Az első szakaszban ugyan jól érezte, hogy mikor kell támadásokat indítania, 4-1-re el is lépett, de aztán sorozatban öt tust kapott. Szívós munkával egyenlített, majd a harmadik szakaszban együttes találatok után megint rendre meglepte ellenfelét, végül öt tussal győzött.
A negyeddöntőben Neisser Loyolával találkozott. A mozgékony és gyorskezű belga a második harmadban kéttusos előnyre tett szert, amivel jól gazdálkodott a mérkőzés végéig. Andrásfi ment előre, folyamatosan kereste az akció lehetőségét, többször sikeresen indított, de sok volt az együttes találat is, végül Loyola örülhetett, kéttusos győzelme után.
A 2023-ban világbajnok Koch Máté a 32 között a német Marco Brinkmann ellen a végén döntötte el a maga javára az asszót, akárcsak előtte a lengyel Piotr Urbannal szemben. A második három perc lejártakor 4-4 volt az állás, de az utolsó szakaszban pontosak voltak a magyar vívó karra elhelyezett szúrásai, aztán lábra támadva is meglepte ellenfelét, végül fölényesen nyert. Conrad Seibaek Kongstad viszont kifogott rajta: 2-1-után 2-4-re alakult az állás, majd a nyurga dán már végig vezetett és egyre távolodott. Végül kilenc találat különbséggel nyert.
Nagy Dávid a ráadásban kiharcolt elsőkörös sikerét követően óvatosan kezdett Alvaro Fernandez Calleja ellen, kevés találat esett, a második három perc után 4-4-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó szakaszban a spanyol három tussal meglépett, 5-8 után a magyar párbajtőrözőnek már kockáztatnia kellett, ment előre, de sorra kapta a tusokat, nem tudott változtatni a mérkőzés menetén.
Koch Máté 13., Nagy Dávid 21., Siklósi Gergely 41. lett.
Eredmények, férfi párbajtőr:
a 64 között:
Nagy Dávid-Miguel Frazao (portugál) 10-9
Koch Máté-Piotr Urban (lengyel) 12-9
Andrásfi Tibor-Aliakszej Rekis (fehérorosz) 15-5
Ian Bäckström (svéd)-Siklósi Gergely 15-12a 32 között:
Koch-Marco Brinkmann (német) 15-8
Andrásfi-Paul Fortin (francia) 15-8
Alvaro Fernandez Calleja (spanyol)-Nagy 15-7a 16 között:
Andrásfi-Matthew Buelau (német) 15-10
Conrad Seibaek Kongstad (dán)-Koch 15-6negyeddöntő:
Neisser Loyola (belga)-Andrásfi 15-13













