Musorujsag
Élő Eredmények

Elszenvedte első vereségét a vb-n a női pólóválogatott

Elszenvedte első vereségét a vb-n a női pólóválogatott

M4 Sport
A magyar női vízilabda-válogatott 17-12-re kikapott Oroszországtól a kvangdzsui vizes világbajnokság csütörtöki játéknapján, így csoportja második helyén végzett és a nyolcaddöntőben folytathatja a tornát.

A magyar csapat egy pillanat alatt rendkívül nehéz helyzetbe került, ugyanis az oroszok kevesebb mint három perc alatt – mindössze 178 másodperc telt el a meccsből – négygólos előnybe kerültek. Bíró Attila együttese, a magyar szinkronúszó-válogatott hangos biztatása közepette Vályi Vanda és Keszthelyi Rita góljaival zárkózott fel, majd egy emberelőnyös orosz gólra Gyöngyössy Anikó válaszolt centerből. Egy lefordulás után Tóth-Csabai Dóra révén egyetlen találatra jöttek fel a magyarok, de egy újabb kihasznált orosz előny után az első szünethez érve kettővel vezetett a rivális.

Éppen csak két perc telt el a második negyedből, máris elölről kezdhette az építkezést a magyar csapat, amely újra négygólos hátrányba került (9-5). A kapuban ekkor már a 18 esztendős Magyari Alda tempózott a lecserélt Gangl Edina helyén.

A fiatal hálóőr be is mutatott néhány szép védést, de elöl hiányoztak a jó megoldások, így a nagyszünetben 11-7-et mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedben sokkal „langyosabbá” vált a tempó, de az oroszok még így is 2-1-re nyerték ezt a szakaszt. A zárónegyedben sem változott a játék képe, az oroszok rendkívül könnyed győzelmet arattak.

„Azt szerettem volna, hogy szorosabb meccset játsszunk, mint Budapesten, de ezzel a kezdéssel megalapoztuk a mérkőzés hangulatát. Utána voltak jó momentumok, de ez összességében nagyon kevés, egyszerűen szétúsztak minket – összegzett a találkozó után Bíró Attila. – Azt kell mondjam, jelenleg sokkal jobb csapat az orosz, most is magabiztosan vertek minket. Pár dolgot változtatnunk kell ahhoz, hogy ha valamikor még esetleg itt összekerülünk velük, akkor legyen egyáltalán sanszunk.”

A szakember szerint négy-öt átlagon aluli teljesítmény volt a csapatban, az oroszoknál pedig a leggyengébb játékos is ennél jobban teljesített.

„Ilyen játékkal a nyolc közé jutásért még igen, de a nyolc között már nem lesz esélyünk. Kell a fejlődési lehetőség, mert néhány játékos nem azt nyújtja, amit szeretnék” – tette hozzá a kapitány.

Gyöngyössy Anikó és Vályi Vanda értékelése:

Eredmény:
vízilabda, nők, B csoport, 3. forduló:
Oroszország-Magyarország 17-12 (6-4, 5-3, 2-1, 4-4)
gólszerzők: Bersneva, Rizskova 3-3, Gorbunova, Karimova, Szerzsantova 2-2, Szimanovics, Tolkunova, Prokofjeva, Timofejvea, Szoboljova 1-1, illetve Vályi, Keszthelyi 3-3, Gurisatti 2, Gyöngyössy, Tóth-Csabai, Illés, Szilágyi 1-1

Magyarország: Gangl – Vályi, Tóth-Csabai, Keszthelyi, Illés, Szilágyi, Parkes, cserék: Leimeter, Gyöngyössy, Rybanska, Gurisatti, Horváth, Magyari (kapus)

A két csapat júniusban a világliga budapesti szuperdöntőjében találkozott egymással, akkor az oroszok sima, 14-9-es győzelmet arattak.

A csoport végeredménye: 1. (negyeddöntős) Oroszország 6 pont, 2. (továbbjutott) Magyarország 4, 3. (továbbjutott) Kanada 2, 4. Koreai Köztársaság 0

A további program:

július 20., szombat:

a 13-16. helyért:
Dél-afrikai Köztársaság – Koreai Köztársaság 3.30
Kuba-Japán 5.00

a negyeddöntőbe jutásért:
Hollandia-Kanada 7.00
Új-Zéland – Magyarország 8.30
Görögország-Kína 10.00
Kazahsztán-Ausztrália 11.30

július 22., hétfő:
a 15. helyért 1.00
a 13. helyért 2.30
a 9-12. helyért 4.00, 5.30
negyeddöntő:
Egyesült Államok-Görögország/Kína 7.00
Oroszország-Kazahsztán/Ausztrália 8.30
Spanyolország-Hollandia/Kanada 10.00
Olaszország – Új-Zéland/Magyarország 11.30

július 24., szerda:
a 11. helyért 2.30
a 9. helyért 4.00
az 5-8. helyért 7.00, 8.30
elődöntő 10.00, 11.30

július 26., péntek:
a 7. helyért 7.00
az 5. helyért 8.30
a 3. helyért 10.00
döntő 11.30

További tartalmak