Musorujsag
Élő Eredmények

Egy nagy visszatérő a vízilabda-válogatott keretében

MTI
A válogatott közvetlen Európa-bajnoki felkészülése december 16-án kezdődik.
Hosnyánszky Norbert akcióban. MTI/Komka Péter

Visszatér a magyar férfi vízilabda-válogatottba az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert. Az egriek 35 éves klasszisa legutóbb a 2017-es, hazai rendezésű világbajnokságon játszott a nemzeti csapatban.

Märcz Tamás szövetségi kapitány szerdán nevezte meg azt a keretet, amellyel jövő csütörtöktől szombatig dolgozik együtt. „Lesz majd négy vízi edzésünk, taktikázni is fogunk, a bajnoki szezon közben is nagyon hasznos lesz ez a néhány napos összetartás” – mondta a kapitány.

„Az egy fontos összetartás lesz, éppen ezért az általunk legerősebbnek vélt keretet hívjuk össze. Ezen kívül egy rövidebb kétnapos válogatott edzés szerepel a programban november 22-én és 23-án – idézte a szövetség közleménye a kapitányt, aki még jelezte: a közvetlen Európa-bajnoki felkészülés december 16-án kezdődik.

„Túlnyomó részt itthon készülünk majd, de várunk egy hivatalos visszaigazolást az olasz szövetségtől, amely január 4. és 6. között négycsapatos tornát rendez. Ott a hazaiak mellett az amerikai és a görög válogatottal játszanánk, mintegy ráhangolásképpen az Eb-meccsekre” – tette hozzá.

A magyar válogatott november 12-én az oroszokkal játszik a világligában, januárban pedig hazai környezetben szerepel majd az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.

A magyar válogatott kerete:
kapusok: Kardos Gergely (ZF-Eger), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnoki Dózsa), Bátori Bence (Szolnoki Dózsa), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Hárai Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Kovács Gergő (A-Híd OSC-Újbuda), Mezei Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC-Újbuda), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VLC), Német Toni (FTC-Telekom Waterpolo), Pásztor Mátyás (BVSC-Zugló), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Sedlmayer Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vámos Márton (FTC-Telekom Waterpolo), Zalánki Gergő (FTC-Telekom Waterpolo)

További tartalmak