Musorujsag
Élő Eredmények

Oroszok elleni keretet hirdetett Märcz Tamás

Oroszok elleni keretet hirdetett Märcz Tamás

mti
Märcz Tamás szövetségi kapitány hétfőn kihirdette a férfi vízilabda világligára készülő magyar válogatott 14 fős keretét.

A vlv.hu beszámolója szerint jövő kedden az oroszok elleni, budapesti találkozón 13 játékos ugorhat majd medencébe.

A zsúfolt nemzetközi versenynaptár miatt a kvalifikációs folyamatot jelentősen le kellett rövidíteni, ezért nem oda-visszavágós rendszerben játszanak egymással az együttesek, hanem mindössze három játéknapon bonyolítják le a csoportküzdelmeket. A magyarok az oroszok fogadása után február 11-én a franciák vendégei lesznek, december 17-én pedig szabadnaposak.

A négy európai selejtezőcsoport győztese a másodikokkal csap majd össze a negyeddöntőben, a B jelű négyesben szereplő magyarok továbbjutásuk esetén az A csoportból Görögország, Olaszország és Georgia közül kapnak ellenfelet. A március 17-i, egymeccses negyeddöntők győztesei jutnak a június 23. és 28. között sorra kerülő szuperdöntőbe. Ennek a mezőnyéhez további négy válogatott csatlakozik az interkontinentális selejtezőtornáról, melyet az Egyesült Államokban rendeznek április 28. és május 3. között.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok:
Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (OSC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

A jövő keddi oroszok elleni mérkőzést élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

További tartalmak