Musorujsag
Élő Eredmények

Kemény Dénes: Ennek a csapatnak senkitől nem kell félnie

m4sport.hu/Kossuth Rádió
Kemény Dénes szerint a magyar férfi vízilabda-válogatottnak sem a vasárnap kezdődő budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, sem az idei ötkarikás játékokon nem kell tartania egyik ellenféltől sem.
Kemény Dénes és Märcz Tamás a vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának döntőjében játszott Magyarország – Horvátország mérkőzés után a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 29-én (Fotó: 
MTI/Czeglédi Zsolt)

A korábbi szövetségi kapitány a Kossuth Rádiónak nyilatkozva elmondta, egy hazai világversenyen a magyar férfi pólóválogatottnak nem lehet más célja, mint a győzelem, ez persze nem jelenti azt, hogy már zsebben is van az aranyérem, ráadásul a saját közönség olykor bénítólag is tud hatni a csapatra.

„A hazai közönség klasszikusan a jól játszó csapatot egekbe tolja, de egy rövidzárlat esetén a jelenléte inkább nehezíti, hogy az ember kilábaljon belőle. Az aranyéremmel automatikusan az olimpiai kvalifikáció is meglesz, de amennyiben nem sikerül az aranyérem, attól még kényelmesen meglehet az olimpiai kvalifikáció, mert három olyan csapat eredménye nem fog számítani, akik már kvalifikálták magukat, ezek a szerbek, az olaszok és a spanyolok.”

A kapitányként háromszoros olimpiai bajnok szakember hozzátette, a magyar medence annyiban segítheti az ellenfelet, hogy leveszi a terhet a válláról. „Láttunk itt Európa-bajnoki ezüstöket, világbajnoki ezüstöt, láttunk Európa-bajnoki bronzot. Tehát akár az elődöntőben, akár a döntőben az ellenfél a Margitszigeten vagy a Duna Arénában azzal a könnyebbséggel indul, hogy egy ilyen medencében bárki kikaphat, tehát nincsen rajtuk a kötelező győzelem nyomása.”

A győztes Millennium vezetőedzője, Kemény Dénes és Vári Attila a medencében a masters világbajnokság férfi vízilabdatornáján a 40+-os korcsoport döntőjében játszott Millennium – Szentpétervár mérkőzés végén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. augusztus 13-án (Fotó: MTI/Czagány Balázs)

A magyar válogatott egy csoportban szerepel a már kvótás spanyolokkal, akik ellen Kemény Dénes szerint kulcsfontosságú lesz a jó kezdés. „A latin játékosok mentalitása olyan, hogy nagyon szeretik a nehéz helyzeteket, azokat a helyzeteket, ahol nincs különösebb nyomás rajtuk, és bátran, vagányan, kicsit úgy mondanám, hogy strici módon játszhatnak. Ha nem is lesz a csapat különösebben felpörögve, amikor elkezdődik a meccs és körülnéznek és azt látják, hogy itt mindenki azt akarja, hogy ők áldozati bárányok legyenek, na, ez kihozhat a spanyol csapatból egy jó teljesítményt. Ugyanakkor ha jól indulunk, és az elején egyértelműen mutatjuk, hogy mi vagyunk a jobbak, akkor klasszikus latin módon hamar fel is adják és nem várható később nagyobb ellenállás. Tehát ezen a meccsen azt gondolom, hogy nagyon fontos lesz az első másfél negyed egyrészt játéka, másrészt eredménye.”

Az esélyekkel kapcsolatban Kemény Dénes úgy fogalmazott, hogy mivel a két éve Barcelonában foghíjasan nyolcadik magyar csapat kiegészült az akkor hiányzó kulcsjátékosokkal, bárki ellen eséllyel szállhat vízbe. „Ez a csapat annyira erős, hogy senkitől nem kell félnie, és ez nemcsak a budapesti Európa-bajnokságra, hanem az olimpiára is érvényes. Azt gondolom, hogy a barcelonai Eb-nyolcadik hellyel a csapat elérte azt a pontot, ahonnan csak fejlődni lehetett. Azóta egyenletesen egyre jobb és ténylegesen azt látom, hogy az olimpián bárkivel szemben a csoportban háromesélyes, a ki-ki meccseken pedig kétesélyes meccset fogunk játszani, tehát nem lesz olyan csapat, akivel szemben mi eleve esélytelenül mennénk a vízbe, ez a csapat bármire képes lehet Tokióban.”

A teljes beszélgetésért kattintson a lejátszóra!

A magyar válogatott – amely kedden mutatkozik be az Eb-n – a spanyolokkal, a törökökkel és a máltaiakkal találkozik a Duna Arénában. Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon egy tokiói kvótát lehet szerezni, az európai csapatok közül az ötkarikás címvédő szerbek, a világbajnok olaszok, valamint a vb-ezüstérmes spanyolok indulása már biztos. Az Európa-bajnokságot az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További tartalmak