Musorujsag
Élő Eredmények

Keszthelyi Rita: Végre letettük az ólomtáskát

M4 Sport
Keszthelyi Rita szerint a magyar női vízilabda-válogatott tagjairól nagy teher esett le az Európa-bajnoki bronzérem megszerzésével, ez pedig magabiztosságot adhat az elkövetkező időszakra.

A magyar női pólóválogatott 10–8-ra nyert a címvédő Hollandia ellen a budapesti Eb bronzmérkőzésén, március közepén pedig a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán harcolhatja ki az ötkarikás indulást. Ott 12 csapat két hatos csoportban küzd majd egymással. Amennyiben lesz afrikai résztvevője a tokiói viadalnak, akkor kettő, ellenkező esetben három válogatott szerezhet kvótát.

„A mérkőzés előtt úgy éreztem, hogy egy ólomtáskát cipelünk évek óta azokkal a retkes negyedik helyekkel. Arra vágytam, hogy ezt a táskát végre le tudjuk tenni, borzasztó boldog vagyok, hogy sikerült” – nyilatkozta a csapatkapitány az M4 Sportnak.

Az UVSE játékosa úgy véli, fantasztikusan játszott a csapat, amely a második félidőben „hihetetlen teljesítményt nyújtott. „Eggyel kevesebben voltunk, mindenki majd’ beledöglött azért, hogy elöl úgyis találunk egy gólt, hiszen ez a csapat az egész Európa-bajnokságon nem lőtt kilencnél kevesebb gólt. Ez évek óta jellemző ránk, viszont az a kemény meló, hogy annál kevesebbet kapjunk és akkor van esélyünk.”

Keszthelyi Rita hozzátette, a csapat magabiztosan vághat neki az elkövetkező időszaknak, a bronzéremnek pedig örülni kell.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A magyar csapat vezére negyedszer hódította el a címet:

M4Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés,

„Három és fél éve nem nyertünk érmet, ezt meg kell ünnepelni, ennek örülni kell. Ez kell, hogy erőt adjon nekünk a továbbiakra, hogy érdemes felkelni, érdemes a konditeremben gürizni, edzéseken ha fáj, akkor odaszólni a másiknak, hogy gyerünk, mindjárt vége van. Az egész három és fél év munkája, hogy mindenki beérett, fölvállalta, odaállt és elhitte, hogy be tudja lőni” – fogalmazott a női torna gólkirálya, aki szerint a szurkolóknak is komoly érdemük van az Eb-bronzban.

„A lányoknak azt mondtam a meccs előtt az öltözőben, hogy a legjobb fájdalomcsillapító a bronzérem lenne, úgyhogy nagyon köszönöm nekik – mondta a mérkőzést sérülés miatt kihagyó Gurisatti Gréta. – Kint a parton az ember tehetetlenséget érez, hogy segítene a többieknek, de nem tud. Próbáltam arra figyelni, hogy aki kijön, annak mondjak egy jó szót vagy valami észrevételt, ami talán segíthet a vízben. Nagyon izgultam, sokkal jobb bent lenni a vízben, mint kint ülni.”

Leimeter Dóra Keszthelyi Ritához hasonlóan szintén úgy vélekedett, hogy a sok negyedik hely után „kijárt már a siker”.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1384485"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képekben a női póló-Eb magyar–holland bronzmeccse (Fotók: MTI)
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2020/01/DSZZS20200125054-1024x544.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak