Musorujsag
Élő Eredmények

Märcz Tamás: Ennél csodálatosabb nincsen, mikor itthon nyerhetünk

M4 Sport
Märcz Tamás szerint az Európa-bajnoki győzelmet arató férfi vízilabda-válogatott fiatal és rutinos tagjai igazi csapattá értek az elmúlt időszakban.

A szakember már a meccs előtt arról beszélt, hogy örömmel elfogadná azt is, ha ötméteresekkel nyernek. „Ennél csodálatosabb nincsen, mikor itthon nyerhetünk” – kezdte értékelését, kiemelve, mennyire jó spanyol válogatottat sikerült legyőzniük minimális különbséggel, aminek a forgatókönyve miatt a közönség jól szórakozhatott.

„Mindig hiszek abban, hogy nyerni tudunk, az utolsó pillanatig. A játékosok is így voltak ezzel. Nem jól indult megint a meccs. Becsúszott egy-két gól, amit nem szerettünk volna. Viszont jól támadtunk, kibontottuk azt a védekezését a spanyoloknak, ami a legnehezebb, amivel megküzdöttek a horvátok és a szerbek is. Úgy láttam, azért épkézláb támadásokat vezettünk és ennek is köszönhettük a sikert” – folytatta Märcz, aki másfél éve azon az Eb-n kezdte beépíteni azokat a fiatalokat, amelyiken csupán a nyolcadik helyen végzett a csapat.

„Sokan temették biztosan magyar vízilabdát. Ott volt egy pici összeomlás menet közben. Valóban egy olyan időszakot kezdtünk el, hogy pont ezeket a fiatalokat dobtuk be a mély vízbe rutinos játékosok nélkül. Olyan játékosokkal mentünk ki, akiknek minimális tapasztalatuk volt a nemzetközi mezőnyben.” Most ők a rutinosabb társakkal értek erős együttesé – tette hozzá.

 

A torna legjobb játékosának megválasztott Varga Dénes nagy vágya teljesült, hogy idehaza sikerült győzni. „Ez hiányzott még, amit be szerettem volna még tenni a vitrinembe, hogy itthon, hazai közönség előtt nyerhessünk egyet. Nagyon nagy beteljesülés, nagyon sok érzelem felszabadult bennem. Úgy érzem, hogy most sokkal teljesebb lett az, amiért olyan sok mindenről lemondok” – nyilatkozta.

Úgy érzi, meccsről meccsre picit mindig többet produkáltak csapatként, ami oda vezetett, hogy a spanyolok ellen örülhessenek a végén. Az olimpiáig viszont nem szaladna előre, mert mindenki jóval többet készülhet rá, ezért nem következtethető ki semmi a Eb-végeredményéből. Inkább annak örül, hogy a jelen körülmények között győzni tudtak.

 

A végső ötöst hárító Vogel Soma és az első számú kapus Nagy Viktor közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, nem riválisként tekintettek egymásra, hanem segítő társként. „Azzal, hogy a Soma bejött, és egyet kivédett, és ezzel megnyertük az Eb-t, ez igazából mindent elmond. Hogy az egyes sapkától a tizenhármas sapkáig ez egy csapatról szólt ez a két hét” – támasztotta alá mondanivalójukat Nagy.

 

További tartalmak