Musorujsag
Élő Eredmények

Märcz Tamás: Három év alatt építettük fel az Európa-bajnok csapatot

m4sport.hu
A visszatérő kulcsemberek és a nemzetközi mezőnyhöz felnövő fiatalok elegyének, valamint higgadtságának köszönheti Európa-bajnoki címét a magyar férfi vízilabda-válogatott – nyilatkozta az M4-nek a 21 év után Eb-győztes pólósok szövetségi kapitánya, Märcz Tamás.

„Szerintem azt, amit nyújtottak a fiúk itt két héten keresztül, az alapján azt kell, hogy mondjam, megérdemeltük. Nem mintha méltatlan lett volna a spanyol csapat az első helyre, hiszen borzasztóan jól játszottak” – fogalmazott az M4 Sporthíradójában a szövetségi kapitány, aki hozzátette, a higgadtság billenthette a magyarok felé a mérleg nyelvét az ötméterespárbaj során.

Két évvel ezelőtt a nyolcadik helyen végzett a magyar válogatott a barcelonai kontinenstornán, így jelentős előrelépés történt az eredményességben, amit a csapat átalakulásának és a tudatos építkezésnek tulajdonít a kapitány.

„Egyrészt akkor kifutott egy generáció a 2017-es vb-csapatból. Elkezdtünk felépíteni három év alatt egy olyan csapatot, amelyben rengeteg fiatal volt és nagy hiányzóink is voltak. Épp emiatt volt egy kis összeomlás is azon az Európa-bajnokságon, szerintem reálisan az 5-6. helyet megszerezhettük volna, de akkor nem bírtuk el a végjátékot” – vélekedett.

„Folyamatosan értek a fiataljaink az évek alatt, rengeteg mérkőzést játszottak, döntőket is sikerült játszani, sőt nyerni is, raádásul nem teljesen komplett csapattal. Tavaly elkezdtünk kiegészülni a visszatérő kulcsjátékosokkal, a fiatalok pedig hozzáértek a nemzetközi mezőnyhöz, így alkottunk egy komplett csapatot” – fogalmazott Märcz.

Märcz Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya ünnepel a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának döntőjében játszott Magyarország – Spanyolország mérkőzés végén (Fotó: MTI/Czagány Balázs)

A szakember elismerte, a törökök elleni győzelem ellenére nem volt elégedett az Eb-rajttal, de sikerült felrázni a csapatot, így a könnyebb ágra, egyből a negyeddöntőbe kerültek, ami azt jelentette, hogy egy meccsel kevesebbet kellett játszaniuk, mint a spanyoloknak, bár szerinte nem ezen múlott.

„Nem volt egy nagy varázslat – reagált szerényen arra a kérdésre, hogy mi alapján döntött úgy, hogy becseréli Vogel Somát a magyar kapuba az ötméteresek során. – Teljesen természetes, hogy az edző igyekszik belenyúlni a meccsbe a harmadik ki nem védett büntetőnél.”

„Felejthetetlen volt a hangulat a Duna Arénában már a bevonulás alatt, és a meccs közbeni szurkolás is. És tudtuk azt is, hogy a televízió képernyője előtt is rengetegen szurkolnak” – mondta, majd hozzátette, a csapat magasra tette magának a mércét az Eb-címmel.

Kiemelte, az erősödő mezőny és a sűrű versenynaptár miatt egyre nehezebb a kvótaszerzés az olimpiai tornára, így nagy fegyverténynek tartja, hogy már a döntő előtt kiharcolták a tokiói részvételt, ám azzal is tisztában van, hogy „egy pillanatra sem szabad lankadni és megállni, hanem fel kell ismerni a hiányosságokat”, amelyek még ott vannak a csapat játékában.

További tartalmak