Musorujsag
Élő Eredmények

Gurisatti Gréta: Nem arról van szó, hogy idejöttünk napozni három hétre

Gurisatti Gréta: Nem arról van szó, hogy idejöttünk napozni három hétre

m4sport.hu
A női vízilabda-válogatott hétfőn vonult rendhagyó edzőtáborba, amelybe Gurisatti Gréta révén nyerhettünk egy kis betekintést.

A válogatott tagjai két negatív koronavírus-teszt után, hétfőn foglalhatták el szállásukat a Császár-Komjádi Uszoda szállodájában, ahol a tervek szerint háromhetes felkészülést végeznek.

Gurisatti elárulta, szigorú szabályok mentén végezhetik a szezonközi alapozást: nem hagyhatják el a szálloda területét, a konditermi edzéseket kis csoportokban végezhetik, az ebédet, vacsorát alapos fertőtlenítés után a szobák ajtaja előtt hagyja a személyzet, hogy így is csökkentsék a kockázatot, az ugyanott edző férficsapattal pedig nem találkozhatnak.

Hétfőn 3000 méter úszással kezdtek, és bár felüdülés volt a hosszú pihenőt követően medencébe csobbanni, az első 50 méter után már érezték, hogy „nem pihenni, vagy nyaralni” érkeztek.

„Azért az első edzés már igenis megterhelő volt. Az első hossz még nagyon jó volt, tényleg mindenki lubickolt a vízben és nagyon élvezte, de utána már nem esett annyira jól az edzés” – vallotta be az M4 Sportnak a pólóválogatott alapembere.

Gurisatti kiemelte, hozzá vannak szokva a hosszabb edzőtáborokhoz, a hathetes kényszerszünet miatt viszont sokkal lazább a hangulat a megszokottnál, hiszen újra élvezhetik egymás társaságát, bár a karantén alatt is napi szinten tartották a kapcsolatot.

Szabadidejükben beszélgetnek, társasjátékoznak, videojátékoznak, próbálnak pozitívan hozzáállni a kialakult helyzethez, amit azonban kellő komolysággal is kezelnek.

„Nem arról van szó, hogy idejöttünk napozni három hétre. Nekünk ez a munkánk, azért vagyunk itt, hogy akár már az olimpiára felkészüljünk, hiába nem tudunk semmit akár a kvalifikációról, akár a bajnokságról. Nyilván formában kell tartani magunkat, hogy egyáltalán bármiről is lehessen szó utána.”

Apropó bajnokság: a dunaújvárosi játékos azt is elárulta az M4 Sportnak, a keret tagjai között megoszlanak a vélemények az esetleges folytatásról, miközben tudják, hogy nem az ő tisztük és felelősségük erről dönteni, noha részben az ő bőrükre megy a vásár.

„Nyilván ezek olyan dolgok, amik nem a mi véleményünktől függnek, szóval ebbe nagy beleszólásunk nincsen. Én a magam részéről örülnék, ha folytatódna a bajnokság, de nyilván ez abból is adódik, hogy a Dunaújvárossal idén nagyon jó formában vagyunk, bár ez most megszakadt” – fogalmazott, de hozzátette, az idény törlése mellett is lehet érvelni.

„Mi mindenesetre úgy készülünk, az újrakezdésre már olyan szinten legyünk, amiből tovább lehet építkezni.”

Borítókép: Kvangdzsu, 2019. július 18. Gurisatti Gréta büntetőt dob a női vízilabda csoportkörének harmadik fordulójában Oroszország ellen játszott mérkőzésen a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 18-án. Magyarország-Oroszország 12-17. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak