Musorujsag
Élő Eredmények

Szécsi szerint az utánpótlás a kiút, de nem véletlen hiányoztak az egri pólósok a csapatból

Kossuth Rádió
Az utánpótlásból kell építkezni a klubnak – nyilatkozta Szécsi Zoltán ügyvezető elnök azok után, hogy a ZF Eger élvonalbeli csapatait működtető Egri Vízilabda Kft. fizetésképtelenné vált.

Szécsi hétfői közleményében azt írta, a korábbi vezetőség által kötött szerződések és az eddig minden év április 15-ig beérkezett városi támogatás elmaradása vezetett a kényszerű döntéshez. Minderről a Kossuth Rádiónak úgy fogalmazott, hogy „a különböző ügyek és folyamatok kicsúcsosodása végett a jelen pillanatban fizetőképtelen a Kft., amely a két felnőtt csapatot működteti”.

Pontos összegeket nem kívánt elárulni, de azt elmondta, hogy szövetségi támogatás rendre megérkezett, valamint, hogy a főtámogató is egyetlen csapatsportágként támogatta a pólót. A további szponzorok azonban elpártoltak az említett régi szerződések körüli vizsgálatot követően, és az önkormányzat sem döntött még az idei sporttámogatásról.

„Nem látom a jövőjét ennek a Kft.-nek, amit hét évvel ezelőtt alapított a klub azért, hogy kiszervezze az első csapat tevékenységét – vonta le a felbontott szerződésekkel végsőnek tűnő következtetést, mert ahogy folytatta, nincs menekülő út. – Sokkal inkább az látszik, merre mehet tovább az egri vízilabda: ez mindenképp a saját utánpótlásra való támaszkodás.”

Ugyanakkor hozzátette, hiába játszanak sokan a klubnál, a Bárány Uszoda megújításával járó mostoha körülmények riasztóan hatottak. „A probléma az, hogy tele vagyunk lyukas korosztályokkal” – mutatott rá, hogy fiatalok száma úgy apad, ahogy az utánpótlásban közelednek a felnőttekhez. Példaként a férfi keretet említette. „Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban is gyakorlatilag két egri játékosunk volt, ők is sajnos csak a kispadot koptatták.”

Szécsi arra nem tudott pontos választ adni, hogy első, másod- vagy harmadosztályban indulhatnak-e majd csapatok, a sporttörvény mutathat irányt a szövetségnek és a klubnak.

A legsürgetőbb feladatuk most a kármentés és tájékozódás.

 

A Kossuth Rádió interjúja a lejátszóra kattintva hallgatható meg:

További tartalmak