Musorujsag
Élő Eredmények

Bátori Bence szerint a Vasas harcban lesz a dobogóért

mti
Bátori Bence szerint új csapatával, a Vasassal felvehetik majd a versenyt a férfi vízilabda ob I élvonalával a következő szezonban.
Bátori Bence a férfi vízilabda tornán, a C csoportban játszott Magyarország – Spanyolország mérkőzésen a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 17-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A Szolnokról a fővárosba igazolt világbajnok játékos csütörtökön az M1-nek elmondta, egy ideje már érezte, hogy váltania kell, a piros-kékek ajánlata az utolsó pillanatban érkezett és rendkívül elégedett volt a klub által felvázoltakkal.

„Lesznek idősebb játékosok, a magam 28 évével én is közéjük tartozom igazából, valamint sok tehetséges fiatal, ez pedig egy jó egyveleget alkothat” – fogalmazott Bátori.

A játékos hozzátette, a Vasasnál most ugyan még csak „építkeznek”, de a koronavírus-járvány miatt lezárt bajnokság után hosszú ideje, bő két hónapja lesz az együttesnek a felkészülésre, ami nagy segítség a gárdának. Megjegyezte, Vad Lajos személyében – akivel pályafutása első profi éveit a Honvédnál töltötte – kiváló és keménykezű szakember irányítja a társaságot.

Az interjúért kattintson a lejátszóra!

Bátori Bence elmondta, várhatóan a következő idényben is kiemelkedik majd a mezőnyből a Bajnokok Ligája-győztes Ferencváros, a zöld-fehérek mögött azonban nagy csatát vívhat majd az OSC, a Szolnok, a Vasas, a BVSC és a Honvéd a dobogóért.

Az A-Híd VasasPlaket csütörtökön jelentette be a világbajnok Bátori Bence és Bedő Krisztián, valamint két szerb olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerződtetését.

További tartalmak