Musorujsag
Élő Eredmények

Vári Attila további négy évig a pólószövetség elnöke

Vári Attila további négy évig a pólószövetség elnöke

MTI
További négy évig Vári Attila vezeti a Magyar Vízilabda Szövetséget.

A szervezet honlapja szerint a sportvezető a szerdai tisztújító közgyűlésen egyhangú szavazással kapott ismét bizalmat. A szervezet társelnöke a továbbiakban is Beck György, társadalmi elnöke pedig Hegedűs Éva lesz.

„Köszönöm a bizalmat, ez is mutatja, hogy a vízilabdacsalád egységes, erős” – mondta az mvlsz.hu-n a szervezetet 2018 októbere óta vezető kétszeres olimpiai bajnok, régi-új elnök.

Vári az M1 aktuális csatornának úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés számára, egyben meglátása szerint  munkájának elismerése az újabb ciklusra kapott bizalom.

„Változatos, tevékeny időszakon vagyunk túl, amelyben Kemény Dénes távozását követően a folyamatosságot is kellett biztosítani. A tavalyi év fő kihívása az idei Európa-bajnokság előkészítése volt, a tíz hónapnyi munkának pedig meglett az eredménye, hiszen a magyar válogatottak sikeres szereplése mellett az európai szövetség is az eddigi legjobb kontinenstornának minősítette azt” – jelentette ki az elnök.

A hétvégén kezdődő Magyar Kupával kapcsolatban megjegyezte, már a múlt havi ob I-es osztályozóra is négyezer ember látogatott ki, a mostani MK-t nagy várakozás előzi meg, és nagyon boldog, hogy a nemzetközi események után ezúttal hazai sorozatot is nyitott medencékben rendezhetnek meg.

Alelnöknek Madaras Norbertet és Molnár Tamást választották, míg az MVLSZ elnökségébe Biros Péter, Boros Tamás, Dala Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Lukács Gergely, Magyar József, Nyíri Zoltán, Székely Bulcsú és Tóth Sándor került.

További tartalmak