Musorujsag
Élő Eredmények

A Vasas nyerte a fővárosi rangadót, simán duplázott a Fradi

A Vasas nyerte a fővárosi rangadót, simán duplázott a Fradi

MTI
A holtszezonban rendkívül sokat erősödő Vasas szoros mérkőzésen három góllal legyőzte a hozzá hasonlóan kiválóan igazoló Honvédot a férfi vízilabda BENU Magyar Kupa első fordulójában, szombaton.

A 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is kupagyőztes Szolnok küzdelmes összecsapást játszott a BVSC-vel; a zuglóiak öt perccel a vége előtt még két góllal vezettek, az olimpiai bajnok Filip Filipoviccsal leigazoló Tisza-partiak azonban a háromgólos szerb klasszis vezetésével fordítottak.

A sorozat mostani első körében négy helyszínen, Budapesten, Kaposváron, Tatabányán és Szegeden játszanak körmérkőzéseket a négy csoport csapatai. Az itt megszerzett eredményeket továbbviszik a jövő hétvégi második körbe, ahol újra négy, s egyformán négyes csoportban – kék, fehér, piros és zöld – küzdenek majd. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy-egy első,  második, harmadik és negyedik helyezett kerül.

A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik: az I csoportban a „színes” csoportok 1-2. helyezettjei szerepelnek, míg a II-esben a 3-4. helyezettek. Ebben a szakaszban azok a csapatok már nem találkoznak, akik korábban összecsaptak egymással.

A negyedik forduló augusztus közepén az egész sorozat utolsó szakasza, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.

A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában.

BENU Férfi Magyar Kupa, 1. forduló:
A csoport (Szeged):
Metalcom-Szentes – Debrecen 10-9 (3-2, 2-1, 1-3, 4-3)
OSC-Szeged 17-4 (3-1, 5-1, 4-2, 5-0)
OSC-Debrecen 14-4 (3-2, 2-0, 6-1, 3-1)
Metalcom-Szentes – Szeged 15-9 (5-2, 3-2, 0-3, 7-2) 

B csoport (Kaposvár):
Szolnoki Dózsa – BVSC-Zugló 9-7 (2-3, 2-1, 0-2, 5-1)
UVSE-Kaposvári VK 13-10 (3-2, 3-3, 5-5, 2-0)  

C csoport (Margitsziget):
FTC-Telekom Waterpolo – KSI SE 22-7 (6-2, 5-1, 4-2, 7-2)
PannErgy-Miskolci VLC – PVSK-Mecsek Fűszért 13-13 (5-4, 2-5, 3-3, 3-1)
PannErgy-Miskolci VLC – KSI SE 16-9 (2-0, 6-3, 4-4, 4-2)
FTC-Telekom Waterpolo – PVSK-Mecsek Fűszért 25-5 (5-2, 6-1, 6-1, 8-1) 

D csoport (Tatabánya):
Eger-Tatabánya 16-9 (6-2, 3-2, 4-2, 3-3) 
A-Híd-VasasPlaket – Budapesti Honvéd SE 9-6 (1-0, 3-3, 5-1, 0-2)

További tartalmak