Musorujsag
Élő Eredmények

Gyász a magyar vízilabdában: elhunyt a KEK- és LEN-kupa győztes Györe Lajos

Gyász a magyar vízilabdában: elhunyt a KEK- és LEN-kupa győztes Györe Lajos

mti
Életének 73. évében elhunyt Györe Lajos vízilabda mesteredző.

A Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint Györe Lajos játékosként a BVSC, a Postás, a Vörös Meteor Izzó és az FTC színeiben szerepelt, utóbbival KEK-győzelmet is ünnepelhetett.

Edzősködni 1978-ban kezdett a Vasas Izzóban, majd a Budapesti Spartacus és a OSC férficsapatánál dolgozott, később 16 évig irányította a BVSC női együttesét, minden évben dobogós helyezést ért el a csapattal, négyszer nyert bajnokságot.

Legnagyobb nemzetközi sikereit a Bp. Honvéd-Póló SC női csapatával érte el, amellyel 2006-ban LEN Kupát, a következő esztendőben pedig Szuperkupát nyert. 1993-tól 2005-ig a Magyar Vízilabda Szövetségben női utánpótlás-vezetőedző volt. Az ifjúsági- és juniorválogatottal Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon több dobogós helyet is elért. 2000-től 2004-ig a felnőtt női válogatott felkészülését is segítette, Faragó Tamás mellett dolgozott és ért el a gárdával Európa csúcsára a 2001-es hazai kontinensviadalon, de ott volt a kispadon a 2002-es világkupa-győzelem és a 2001-es vb-ezüstérem megszerzésekor is.

További tartalmak