Musorujsag
Élő Eredmények
×

Átigazolási bomba a láthatáron? A Pro Recco az FTC magyar klasszisára feni a fogát – sajtóhír

aquafeed24.com
Görög sajtóértesülés szerint a Pro Recco vízilabdacsapata Varga Dénessel erősítené meg a nyáron a keretét.
Varga Dénes a Pro Recco célkeresztjében? (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Az aquafeed24.com nevű görög portál az olasz alakulat kapcsán arról ír, hogy a Pro Recco nagy terveket sző a következő szezont illetően, és a nyáron átigazolási bombát robbantana: a portál szerint az olasz csapat megszerezné Varga Dénest, a Ferencváros 34 éves olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar klasszisát. Az oldal úgy tudja, hogy Varga mellett a Pro Recco megtartaná két sztárját, Dusan Mandicsot és Aleksandar Ivovicot is, a jövőjük azonban egyelőre még kérdéses.

Az aquafeed24.com a saját információira hivatkozva hozzáteszi, hogy „az olaszok már ajánlatot tettek, a megállapodás pedig 99 százalék, hogy létre is jön.”

Mint a cikkben olvasható, „Európa leggazdagabb klubja nagy erőkkel dolgozik a transzfer megvalósításán, és jelen pillanatban nem tűnik úgy, hogy a Ferencváros felveheti a versenyt a Pro Recco ajánlatával.”

A sajtóértesüléssel kapcsolatban megkerestük az FTC-t, amint a klub reagál, frissítjük cikkünket.

További tartalmak