Musorujsag
Élő Eredmények

Ezüstérmes a Dunaújváros női pólócsapata az Euroligában

MTI
A Dunaújváros másodikként zárt a női vízilabda Euroligában, mivel a sorozat budapesti négyes döntőjének szombati fináléjában 7-6-ra kikapott a görög Olympiakosztól.
A dunaújvárosi Szabó Nikolett (jobbra) és Alkisztisz Krisztina Beneku, a görög csapat játékosa a női vízilabda Euroliga döntőjében (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Női Euroliga, négyes döntő, Tüskeuszoda,
Olympiakosz (görög)-Dunaújváros 7-6 (3-2, 2-2, 1-2, 1-0)
gólszerzők: V. Plevritu 3, Elefteriadu, M. Plevritu, Avramidu, Cukala 1-1, illetve Garda 4, Szilágyi 2

Azonos létszámban mindkét gárda remekül védekezett, így különös jelentőséggel bírt az emberelőnyös szituációk kihasználása. A görögök valamivel pontosabbak és higgadtabbak voltak ezekben a helyzetekben, de a magyar csapat Garda Krisztina révén tartotta magát.

A második negyed Szilágyi Dorottya gyönyörű egyenlítő akciógóljával indult, majd ugyancsak ő emberelőnyből is betalált egy percen belül. A görögök negyedik emberelőnyös góljukkal egalizáltak, 16 másodperccel a nagyszünet előtt pedig egy kétes bírói ítéletből született ötméteressel visszavették a vezetést (5-4).

A harmadik felvonás újabb Garda-góllal, immáron a harmadikkal – és ezúttal akcióból – indult. A görögök támadásban kissé megtorpantak, ráadásul Magyari Alda ötméterest védett. A túloldalon is jött a büntető, Garda nem hibázott, a Dunaújváros pedig újra megszerezte a vezetést. A görögök egyenlítő góljuk után fórból kerülhettek volna előnybe a zárónegyed előtt, de a labda a kapufán csattant.

A sorozat utolsó nyolc percét egy kivédekezett emberelőnnyel kezdte a Dunaújváros, de a saját fórjával nem tudott mit kezdeni. Láthatóan mindkét gárda elkészült az erejével, már a felúszásokkal rendre elégették támadó idejük nagy részét. Kevesebb mint három perc maradt a találkozóból, amikor a görögök fórt kaptak, az időkérés után pedig tökéletesen játszották meg a figurát. A magyar csapat 1:27-tel a vége előtt kapta meg a lehetőséget a játékvezetőktől, Szilágyi lövését azonban blokkolták a görögök. Horváth Brigitta 40 másodperccel a vége előtt harcolt ki fórt, de ezt az előnyt is blokkolták a vendégek, így elhódították a trófeát.

Mihók Attila, a Dunaújváros vezetőedzője a mérkőzést követően az M4 Sportnak elmondta, elsősorban azért csalódott, mert az utolsó negyedben döntetlennel fordultak egy olyan helyzetben, ami nem biztos, hogy ennek a klubnak az életében még egyszer adódik. A szakember megjegyezte, több kulcsjátékosát is elvesztette a hajrára véleményes kiállítások miatt, és ugyan az Olympiakosz is elfáradt, de megmaradt az a lehetősége, hogy forgassa a legjobbjait. Hozzáfűzte, a játékosoknak sajnos a végére már nem maradt erejük arra, hogy értékesítsenek egy fórt.

A magyar bajnoki ezüstérmes gárda az utolsó pillanatig kiélezett összecsapást vívott a története második Euroliga-sikerét elérő görög együttessel.

A Dunaújváros másodszor jutott el a sorozat fináléjáig, a 2002/03-as idényben az ugyancsak görög Glyfada együttesével találkozott, akkor 6-4-es vereséget szenvedett.

Korábban:
bronzmérkőzés:
UVSE-Dinamo Uralocska (orosz) 15-10 (5-3, 5-3, 3-3, 2-1)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Euroliga-bronzérmes az UVSE női pólócsapata
A harmadik helyen végzett az UVSE a női vízilabda Euroligában, miután a budapesti négyes döntő szombati első mérkőzésén, a bronzéremért rendezett összecsapáson 15-10-re legyőzte az orosz Uralocskát.
Vízilabda