Musorujsag
Élő Eredmények

Märcz Tamás bő keretet hirdetett a budapesti világbajnokságra

Märcz Tamás bő keretet hirdetett a budapesti világbajnokságra

m4sport.hu/MTI
Märcz Tamás szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi vízilabda-válogatott bő, 27 fős keretét a június 21. és július 3. között sorra kerülő budapesti világbajnokságra.

A szövetség híradása szerint a csapat május 25-én, 16 játékossal kezdi meg a felkészülést, a Bajnokok Ligájában még érdekelt ferencvárosi játékosok, illetve a Pro Reccót erősítő Zalánki Gergő csak a felkészülés második, június 8-án induló szakaszában csatlakoznak a kerethez, amelyet az első két hét tapasztalatai után szűkít majd a szövetségi kapitány.

A vb-ig hivatalos mérkőzés nem szerepel a csapat programjában, csupán közös edzések lesznek a kanadai és a horvát csapattal.

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók – kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, itt elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a magyarok 21 órától szállnak vízbe.

A férfi válogatott az A csoportban június 21-én Montenegróval találkozik majd először, két nappal később Brazíliával és június 25-én Georgiával mérkőzik meg.

Az elmúlt években szűkebb kerettel dolgoztunk, ezúttal azonban a kibővítést tartottam a legjobb megoldásnak – idézi a waterpolo.hu Märcz Tamást. – Már csak azért is, mert a felkészülés első hetében különleges lehetőség adódik, hiszen a BL-meccsekre készülő FTC-vel játszunk majd május 28-án és 30-án edzőmeccseket, és ehhez megfelelő mennyiségű játékosra lesz szükség. Az eredeti terv szerint az Universiade-válogatottal párhuzamosan zajlott volna a felkészülésünk első időszaka, de miután törölték az eseményt, átalakítottam a programot. Az első két hétben 13 mezőnyjátékos alkotja majd a keretet, Lévai Márton mellé Csoma Kristófot, egy rutinos kapust hívok meg, aki már a válogatottban is bemutatkozott korábban, illetve Mizsei Mártont, aki egy tehetséges, fiatal kapus és úgy láttam sokat fejlődött az utóbbi időszakban.”

A válogatott vb-kerete:
Kapusok: Csoma Kristóf (Kaposvár), Lévai Márton (OSC), Mizsei Márton (Vasas), Szakonyi Dániel (FTC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Csacsovszky Erik (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Hárai Balázs (OSC)  , Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sánta Dániel (Szegedi), Vadovics Viktor (Vasas), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (OSC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

A torna csoportjai:
A csoport:
MAGYARORSZÁG, Montenegró, Brazília, Georgia

B csoport:
Görögország, Németország, Horvátország, Japán

C csoport:
Spanyolország, Olaszország, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada

D csoport:
Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Egyesült Államok

Borítókép: Märcz Tamás szövetségi kapitány (szemben, j2) magyaráz a játékosoknak a férfi vízilabda világliga európai selejtezőjében, a Magyarország - Montenegró mérkőzésen a győri Aqua Sportközpont uszodájában 2022. január 18-án. A magyar férfi vízilabda-válogatott 14-9-re legyőzte a montenegrói csapatot idei első mérkőzésén. MTI/Krizsán Csaba

További tartalmak