Musorujsag
Élő Eredmények
×

Varga Dénes: Rég láttam ennyire kiegyensúlyozott, jó struktúrájú magyar válogatottat

Varga Dénes: Rég láttam ennyire kiegyensúlyozott, jó struktúrájú magyar válogatottat

m4sport.hu
Rögtön csoportrangadóval kezdi világbajnoki szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely kedden Montenegró ellen száll medencébe, együttesünk csapatkapitánya, Varga Dénes pedig a VLV-nek adott interjújában elmondta az együttes összetétele és a játékosok formája miatt is bizakodva várja a tornát.

A vizes világbajnokság versenyeit az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.

A riválisok helyzete

„Jó érzések vannak bennem. Semmiféle baljós előjel nincs, úgy állnak össze a különböző dolgok, hogy az bizakodóvá tesz. Azt persze látni kell, hogy egy nagyon éles és kemény negyeddöntő áll előttünk, azt szeretném, ha erre a mérkőzésre mindenki ki tudná magát hegyezni.”

„Ami a riválisok helyzetét illeti: éppen most olvastam az ellenfelek névsorait, és feltűnt, hogy jelentős változások történtek. Nem használom a gyengülés szót, mert ez a frissítés rengeteg jót is hozhat magával – ezt már a saját bőrömön is tapasztaltam korábban. Mindenesetre, amikor éles szituáció áll elő egy szoros meccsen, akkor érdemes mindig az ismerős arcokra koncentrálni, akikről tudjuk, képesek eredményesek lenni döntő pillanatokban is. A nagy riválisoknál az ilyen játékosok száma jelentősen megfogyatkozott, abbahagyták vagy lemondták a folytatást. Az jutott eszembe, hogy a helyükre érkező fiatalok vagy nagyon felkötik a gatyát, vagy a válogatottjuk nem fog tudni ugyanolyan erőt képviselni, mint korábban.”

A magyar válogatott formája és felépítése

„Azt érzem magunkon, hogy a bajnokság végére időzített csúcsforma még mindig tart. Ráadásul rég láttam ilyen kiegyensúlyozott magyar pólóválogatottat. Régen összemosódtak bizonyos a pozíciók, voltak szélsők, akik bekkeltek, védők, akik bementek centerbe. Most azonban Märcz Tamás szövetségi kapitány válogatási elvének köszönhetően kifejezetten jó struktúrájú együttesünk van, melyben egyértelműek a szerepek – három kifejezetten bekk típusú” játékos került be a csapatba, három balkezes van és hárman játszanak a kapásoldalon – így mindenki a saját feladatára koncentrálhat.”

Varga Dénes (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Az összhang

„Öt Fradi-játékos van a csapatban, de a többiekkel is játszottunk már együtt, ilyen szempontból a magyar válogatott szerintem előnyben van, talán a görögök és a spanyolok tudják még ezt felmutatni ennyire markánsan. Biztosan kell majd néhány meccs a teljes összeszokásra, de nem aggódom emiatt, s nem jelent gondot, hogy az elején nem leszünk a legpörgősebb formában. A második héten robbantunk.”

A Montenegró elleni bemutatkozás

„Már az elején mindig győzelemre játsszuk a meccseinket, ezért általában meg is nyerjük a csoportunkat. Ha ezért jár szabadnap, akkor az a mi utunk. Jöttünk már ki ebből így is, úgy is, nem foglalnék állást abban, hogy a meccs nélküliség vagy a folyamatos játék a jobb. Nem is nagyon foglalkoztat, miként végzünk a csoportban, mert a negyeddöntővel indul a világbajnokság. Tudom, erre a kijelentésre iszonyatosan rá lehet görcsölni – és tud nyomást jelenteni az is, ha hazai pályán játszik egy csapat –, de nálunk azért olyan rutinos játékosok vannak, akik ezeket pontosan tudják. Mióta ismerjük a csoportbeosztást, mentálisan arra készülünk, hogy a negyeddöntőben lesz egy nagyon éles meccsünk, feltehetően az olasz vagy a spanyol csapat ellen.”

 

A magyar férfi vízilabda-válogatott vb-kerete:

Kapusok: Lévai Márton, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Burián Gergely, Hárai Balázs, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő

Tartalékok: Fekete Gergő és Vigvári Vendel – őket Covid-érintettség esetén lehet becserélni.

A vb csoportbeosztása:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Montenegró, Brazília, Georgia (Grúzia)
B csoport: Görögország, Németország, Horvátország, Japán
C csoport: Spanyolország, Olaszország, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada
D csoport: Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Egyesült Államok

A magyar válogatott programja a vb csoportkörében (a magyar csapat végig a Margitszigeten, a Hajós 50-méteres “fő medencéjében” játszik):

Június 21., kedd

21.00 – Montenegró-Magyarország

Június 23., csütörtök

21.00 – Magyarország-Brazília

Június 25., szombat

21.00 – Magyarország-Georgia

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kulisszatitkok: A medencék, gólok, pofonok szentélyében, azaz a Hajósban jártunk
Kulisszatitkok sorozatunk legújabb részében a vizes-világbajnokság rajtja előtt a verseny egyik emblematikus helyszínén, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában jártunk. És ha már ott voltunk, Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnokunk vezetésével megnéztük, hol és merre készülnek majd a vízilabda-játékosok a mérkőzéseikre.
Vízilabda
Az Egyesült Államokon át vezethet a női pólóválogatott útja a vb-döntőbe
A női vízilabda-válogatott története első olimpiai érme után törne vb-címre, de az Egyesült Államok egyeduralmának megtörése nagyon nehéz feladat lesz, még úgy is, hogy a Margitszigeten több ezren szurkolhatnak majd a Bíró Attila által vezetett csapatnak, amely hétfő este 21 órától kezdi meg világbajnoki szereplését Kolumbia ellen - élőben az M4 Sporton.
Vízilabda