Musorujsag
Élő Eredmények

Már nem Märcz Tamás a férfi pólóválogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Már nem Märcz Tamás a férfi pólóválogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

m4sport.hu/mti
A Magyar Vízilabda Szövetség hétfői elnökségi ülését követően közölte, közös megegyezéssel távozik posztjáról Märcz Tamás, a férfi válogatott szövetségi kapitánya, két héttel a hazai rendezésű világbajnokságon elért hetedik helyezés után.

A férfi pólóválogatott az elért helyezés mellett teljesítményével, valamint játékával is többször csalódást okozott a vb-n. A torna után Märcz Tamás jelezte, vállalja a felelősséget a történtekért.

„Nem elfogadható ez az eredmény. A felelősséget vállalom, nem is kérdéses. (…) Meglátjuk, mit szeretne az elnökség, én kész vagyok, ha azt gondolják, hogy folytassam, folytatom” – nyilatkozta még az M4 Sportnak július 3-án, Montenegró 8–6-os legyőzése után.

Az MVSZ honlapjának hétfői beszámolójában Vári Attila, a szervezet elnöke elmondta, „a sportág kiemelkedően eredményes múltja és hungarikum-jellege következtében az elvárások is magasabbak, így ami más sportágakban elismerésre méltó, az a vízilabdában már magyarázkodásra adhat okot.”

(fotó: MTI/Illyés Tibor)

„A 2024-es párizsi olimpián való eredményes szerepléshez a tervezettnél gyorsabb ütemű megújulásra van szükség, hogy megfelelő választ tudjunk adni a nemzetközi színtér változásaira” – olvasható a szövetség közleményében a döntés indoklásaként.

Märcz, – akivel egyébként tavaly októberben 2024-ig hosszabbított a szövetség –, a vb után utalt arra, hogy az eredménykényszer miatt erre a nyárra még nem tudott belekezdeni abba a fiatalításba, amit hosszútávon, de főként a 2024-es párizsi olimpiát szem előtt tartva elvártak tőle. A szövetségi elvárásnak megfelelően azt a csapatot állította össze, amelyben a leginkább látta a lehetőséget a világbajnokság megnyerésére. „Nem azt a szempontot adták, hogy az olimpiára kezdjünk el építkezni, hanem hogy itt eredmény legyen” – mondta a torna után az M4-nek.

A játékosként 2000-ben olimpiai bajnok, 48 éves szakember 2017-től vezette a válogatottat, amellyel tavaly, a tokiói olimpián bronzérmet szerzett. A csapat a 2017-es, budapesti rendezésű vb-n ezüstérmesként végzett, míg 2019-ben, Kvangdzsuban negyedik lett. Elmaradt a várakozásoktól a 2018-as barcelonai Európa-bajnokságon, amelyen nyolcadikként zárt, de azt követően két hónappal, Berlinben megnyerte a világkupát, valamint a 2020-as, ugyancsak budapesti kontinenstornán is élen végzett.

Märcz Tamás eredményei szövetségi kapitányként (forrás: MVLSZ):

• 2017-ben a budapesti világbajnokságon ezüstérmes lett;
• 2018-ban a budapesti világliga-döntőben ezüstérmes, a berlini világkupán 19 év után újra aranyérmes lett;
• 2019-ben megnyerte az Európa Kupát és negyedik helyezést ért el a gwangjui világbajnokságon;
• 2020-ban 21 év után újra aranyéremig vezette a csapatot a budapesti Európa-bajnokságon;
• 2021-ben bronzérmet szerzett a tokiói olimpián és ezzel 13 év állt újra ötkarikás dobogón a csapat;
• 2018-ban a FINA az év csapatának a férficsapatot, Märcz Tamást pedig az év edzőjének választotta;
• 2021-ben Märcz Tamás Mesteredzői díjat kapott a Magyaredzők Társaságától;
• a hazai sportújságírók szavazásán, az Év Sportolója Gálán a férfi vízilabda-válogatott két egymást követő esztendőben (2020-ban és 2021-ben) is ott volt az év csapatainak jelöltjei között, 2020-ban a harmadik, 2021-ben a második helyen végzett;
• a hazai sportújságírók szavazásán, az Év Sportolója Gálán az év szövetségi kapitány választásán 2020-ban Märcz Tamás a harmadik helyen végzett Marco Rossi és Szerhij Rebrov mögött.

Az MVSZ elnöksége szerdai ülésén foglalkozik a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltésével.

Borítókép: Märcz Tamás (fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak