Musorujsag
Élő Eredmények
×

Varga Zsolt a férfi pólósok új szövetségi kapitánya

Varga Zsolt a férfi pólósok új szövetségi kapitánya

MVLSZ
A Magyar Vízilabda Szövetség szerdán a Ferencváros vezetőedzőjét, Varga Zsoltot nevezte ki a férfi válogatott élére.

Märcz Tamás ideje szövetségi kapitányként a hazai világbajnokságon elért, csalódást keltő hetedik helyezés után telt ki, hétfőn közös megegyezéssel távozott.

A szövetség egykori válogatottbeli csapattársát, a Märcczel együtt Sydneyben olimpiát, és két Európa-bajnokságot nyerő Varga Zsoltot bízta meg a feladattal, aki a következő idényben párhuzamosan dolgozik klubcsapata edzőjeként és szövetségi kapitányként. Utóbbi tisztségben az augusztusi Európa-bajnokságon mutatkozhat be.

Legutóbb 1985 és 1988 között Gyarmati Dezső volt úgy kapitány, hogy mellette klubcsapatot is irányított. Varga kettős helytállása jövő nyáron ér véget, azt követően főállású kapitány lesz legalább a 2024-es párizsi nyári olimpiáig.

Varga Zsolt köszönetet mondott a felkérésért, egyúttal klubcsapatának is, amiért az edzői pályán minden lehetőséget biztosított számára az elmúlt években. „Ahogyan a családomnak is köszönöm, hogy mögöttem álltak és állnak. Ismertek, munkamániás vagyok, a legszívesebben már most ott állnék a parton síppal a számban. Egy biztos, a következő időszak jelmondata a »munka, munka, munka, fejlődés, fejlődés, lépésről lépésre« lesz. A legfontosabb, hogy minél előbb megnevezzem a keretet, a játékosok megkapják azt a nyugalmat, amire szükségük van a munkához. Nyakunkon az Eb, nem késlekedhetünk”idézte az MVLSZ honlapja.

Ugyanitt, a szövetség elnöke, Vári Attila úgy fogalmazott a magyar válogatott számára a legfontosabb cél a párizsi olimpiai kvalifikáció megszerzése. „Ugyanakkor a stratégiánk része a fiatalítás is, ezt a folyamatot most fel kell gyorsítani. Bízom benne, hogy az olimpián és az elkövetkezendő időszakban a történelmi hagyományainknak megfelelő eredmények születnek majd a férfiválogatott részéről. Köszönjük a Ferencvárosnak a konstruktív hozzáállást, a megállapodás értelmében az utolsó klubmérkőzés után Zsoltnak az MVLSZ rendelkezésére kell állnia. Szűk az idő, közeleg az Európa-bajnokság, minél előbb el kell kezdeni a felkészülést és Zsoltnak meg kell neveznie a stábját” – mondta Vári.

Varga 2012-ben fejezte be játékos-pályafutását. Kezdetben a Ferencváros ifistáit edzette, majd 2013-ban került a felnőttcsapat élére. A bajnokságban azóta háromszor, Magyar Kupában négyszer végzett az élen együttesével, 2019-ben a Bajnokok Ligáját, két alkalommal pedig a LEN-kupát és a LEN-szuperkupát is elhódította. A BL-siker évében a 62. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata lett az év csapata, míg Varga Zsoltot az év edzőjének választották.

 

 

Borítókép: MTI/Bugány János

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Märcz Tamás: Kész vagyok, ha azt gondolják, hogy folytassam
A világbajnokságon hetedikként végző férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya Märcz Tamás úgy érzi, el kell kezdeni a párizsi olimpiára felkészíteni a csapatot, mert a budapesti rendezés miatt a pillanatnyi eredmény elvárása más szempontot kívánt – viszont ha él még felé a bizalom, kész a folytatásra, árulta el az M4 Sport kamerái előtt.
FINA 2022