Musorujsag
Élő Eredmények

Megkezdte az Eb-felkészülést a pólóválogatott, az új kapitány megnevezte stábtagjait

Megkezdte az Eb-felkészülést a pólóválogatott, az új kapitány megnevezte stábtagjait

mti
A múlt héten kinevezett Varga Zsolt irányításával megkezdte a felkészülést a magyar férfi vízilabda-válogatott az augusztus végén kezdődő, spliti Európa-bajnokságra.

A magyar szövetség hétfői közleménye szerint a szövetségi kapitány megnevezte szakmai stábját, másodedzőként a Ferencvárosnál is őt segítő Nyéki Balázs dolgozik majd a nemzeti csapatnál, a kapusedző Gárdonyi András, az erőnléti edző pedig Pozsonyi Zsolt lesz.

Varga Zsolt – aki Märcz Tamást váltotta a hazai rendezésű világbajnokságon elért hetedik hely után – az első napon erőnléti edzést és úszóedzést vezényelt a gárdának, amely címvédőként várja a kontinensviadalt. A labdák csak délután kerültek elő.

A felkészülés első hetét Budapesten végzi a csapat, majd a második héten utazik Sibenikbe, ahol a horvátokkal közös edzőtábor során minden bizonnyal hivatalos mérkőzést is vívnak majd a felek. Ezt ismét margitszigeti napok követik, augusztus 17-19-én pedig a BENU Kupán Franciaország, Hollandia és Japán ellen tesztelheti – akár már a kijelölt spliti – csapatát Varga Zsolt.

A kontinensviadalt augusztus 27. és szeptember 10. között rendezik, a magyarok sorrendben Szlovénia, Szerbia és Izrael ellen vívják csoportmeccseiket.

A magyar válogatott bő Eb-kerete:

kapusok:
Kardos Gergely (BVSC), Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok:
Ágh György (BVSC), Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Fekete Gergő (FTC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Vadovics Viktor (Vasas), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (OSC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

Borítókép: Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője (Fotó: MTI Fotó: Bugány János)

További tartalmak