Musorujsag
Élő Eredmények
×

Varga Zsolt: Büszke vagyok, ezen az úton kell továbbmennünk

Varga Zsolt: Büszke vagyok, ezen az úton kell továbbmennünk

m4sport.hu
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya büszke a játékosokra a horvátok ellen egy góllal elvesztett Európa-bajnoki döntőben mutatott teljesítményért. Szerinte a horvát csapat annak köszönhette a győzelmet, hogy a végén kevesebbet hibázott, valamint úgy véli, azért a hazai pálya előnye is tetten érhető volt a játékvezetésben.

A magyar férfi vízilabda-válogatott nem tudta megvédeni címét a spliti Európa-bajnokságon, mert a szombati fináléban 10-9-re kikapott a házigazda horvát csapattól. Varga Zsolt szövetségi kapitány alaposan megfiatalított együttese utoljára 2–1-nél vezetett, de végig jól tartotta magát, három perccel a vége előtt még 8–8-at mutatott az eredményjelző. A hajrában aztán a horvátok 10–8-ra elhúztak, onnan pedig már nem tudott visszakapaszkodni a magyar csapat.

„Egy elvesztett döntő mindig fájdalmas érzést kelt, még akkor is, ha az eredmény fantasztikus – utalt az M4 Sportnak nyilatkozó Varga Zsolt arra, hogy a csapat több problémával szembesült a felkészülés során. – Sok mindenen átdolgozta magát ez a csapat, amíg egy csapattá érett. Büszke vagyok rájuk, mert nagyon jól játszottunk, nagy akaratot tettünk bele. Aki a kevesebbet hibázta ma a végén, az vitte haza az aranyat, de volt egy kis hazai pálya is, nagyon könnyen kapták az ötmétereseket, de ettől függetlenül megvoltak a lehetőségeink, ezekkel kell tudnunk élni, ezen az úton kell tovább haladnunk, ez még csak a kezdet.”

A kapitány hozzátette, a magyar válogatott megmutatta a világnak, hogy a közeljövőben komolyan számolni kell vele, annak pedig örül, hogy a játékosok felismerték annak fontosságát, hogy a hangsúlyt inkább a védekezésre helyezik. „Örülök, hogy a játékosok láthatják, hogy ha ennyi blokk van, ilyen a védekezés, akkor abból lehetnek nagy eredmények. Látom az utat, hogy mennyi mindenen kell még dolgoznunk.”

Varga Zsolt szerint fantasztikus élmény volt a spliti közönség által teremtett atmoszféra. „Azt gondolom, egy-két nap múlva a játékosok is fogják tudni értékelni, most még nyilván dúl bennük az elvesztett döntő fájdalma és egy-két dolgot nyilván igazságtalanul éltek meg a végén, amit én is” – tette hozzá.

Borítókép: Varga Zsolt (Fotó: EPA/STRINGER)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek