Musorujsag
Élő Eredmények

A kihagyott Eb után feltöltődve térne vissza a válogatottba Keszthelyi-Nagy Rita

A kihagyott Eb után feltöltődve térne vissza a válogatottba Keszthelyi-Nagy Rita

m4sport.hu
Nagyon pozitívak a benyomásai új csapatánál, a spanyol Matarónál a vízilabdázó Keszthelyi-Nagy Ritának, aki továbbra is jó döntésnek tartja, hogy kihagyta a spliti Európa-bajnokságot, és szeretne teljesen feltöltődve visszatérni a magyar válogatottba.

A 30 éves pólós augusztusban jelentette be, hogy nyolc év után távozik az UVSE-től és a spanyol CN Mataro együttesénél folytatja pályafutását. A játékos az M1-nek elmondta, szeptember elején érkezett meg új állomáshelyére, nagyon jók az első benyomásai, az edző és a játékosok is pozitívan állnak az érkezéséhez, valamint a tengerpart és a jó idő is segíti azt a feltöltődési folyamatot, ami miatt tulajdonképpen a váltás mellett döntött.

Az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes és Európa-bajnok játékos úgy fogalmazott, környezetváltozásra volt szüksége, szeretett volna kilépni a komfortzónájából, hiszen míg Magyarországon már tisztában voltak a képességeivel, külföldön bizonyítania kell mind a klubnak, mind pedig saját magának, hogy még mindig képes győzelemre vezetni egy csapatot. „Azt érzem, hogy erre minden motivációm és energiám megvan, egyelőre nagyon élvezem” – fogalmazott.

Keszthelyi Rita, az olimpiai bronzérmes magyar női vízilabda-válogatott csapatkapitánya MTI/Szigetváry Zsolt)

Keszthelyi-Nagy Rita a spliti Európa-bajnokságot – 2009 óta az első világversenyt – Bíró Attila szövetségi kapitánnyal egyeztetve kihagyta, de az M1-nek hangsúlyozta, hogy nem mondta le a válogatottságot, sőt, az új impulzusok segítségével szeretne majd feltöltődve visszatérni a nemzeti csapatba.

„Szeretnék azoktól a terhektől megszabadulni, amik a válogatottban már kicsit nyomasztottak, szeretnék magamért játszani és élvezni, nem pedig minden mással is foglalkozni. Mentálisan nagy szükségem volt a felfrissülésre, nem azért, mert nem akartam volna segíteni a lányokat, hanem egyszerűen úgy éreztem, hogy ha elmegyek erre az Eb-re, akkor talán abba is hagyom, vagy a lelkisegélynél fogok kikötni, mert olyan szinten leterhelődött az agyam, hogy nem bírtam tovább” – mondta. Hozzátette, azt is a váltás szükségességének jeleként érzékelte, hogy december óta sokat betegeskedett.

„Jó döntés volt, hogy kihagytam az Európa-bajnokságot, mert hosszabb távon akkor tudok a legnagyobb hasznára lenni a válogatottnak, ha kapok egy kis pihenőt” – vélekedett, és elmondása szerint már most sokkal jobb lelkiállapotban érzi magát, mint a nyári világbajnokság után.

Magyari Alda (b), Keszthelyi Rita (k) és Szücs Gabriella, a győztes magyar női vízilabda-válogatott tagjai a női vízilabdatorna negyeddöntőjében, a Hollandia elleni továbbjutás után.
MTI/Kovács Tamás

Hogy klubszinten is hazatér-e, arról még nem tudott nyilatkozni, a Mataróval kötött megállapodás értelmében mindenesetre március 31-ig kell jeleznie, hogy maradni vagy távozni szeretne. Egyelőre úgy érzi, szívesen maradna, de ha a szövetségi kapitány azt kéri majd, hogy a sűrű olimpiai kvalifikációs időszakban a válogatott légiósok térjenek haza, akkor azt is figyelembe fogja venni.

„Egyelőre ebből a szezonból szeretném kihozni a maximumot, magamnak, valamint az itteni edzőnek és vezetőségnek is szeretném bebizonyítani, hogy még mindig tudok a világ egyik legjobbja lenni.”

Borítókép: Keszthelyi Rita (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek