Musorujsag
Élő Eredmények

Végig vezetve győzte le német ellenfelét és bemasírozott a BL-nyolcasdöntőbe az FTC férfi vízilabda csapata

Végig vezetve győzte le német ellenfelét és bemasírozott a BL-nyolcasdöntőbe az FTC férfi vízilabda csapata

MTI
A Ferencváros 12-8-ra nyert a vendég Spandau Berlin ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 10. fordulójában, így négy körrel a vége előtt biztosította helyét a sorozat nyolcas döntőjében.

Varga Zsolt jelenleg harmadik helyen álló együttese a hátralevő mérkőzéseken így azért harcol majd, hogy minél előrébb végezzen csoportjában, melyből az első négy jut a belgrádi végjátékba.

Január elején, a két csapat németországi mérkőzésén a berliniek nagy meglepetésre 11-10-es győzelmet arattak, ezzel együtt is a magyar bajnok és kupagyőztes volt a találkozó favoritja.

A Ferencvárost csak a mérkőzés egy-egy rövid szakaszában tudta ezúttal megszorongatni a kapus Baksa Lászlót foglalkoztató berlini csapat, a zöld-fehérek a kulcspillanatokban rendre riválisuk felé kerekedtek – Varga Dénes félrenézős gólja élményszámba ment – és magabiztosan diadlmaskodtak.

Varga Zsolt együttese a következő fordulóban, április 4-én a Jug Dubrovnik vendégeként ugrik medencébe.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, B csoport, 10. forduló:
FTC-Telekom Waterpolo – Spandau Berlin (német) 12-8 (2-1, 3-1, 3-3, 4-3)
a magyar csapat gólszerzői: Argiropulosz 4, Vigvári Vendel 3, Pohl, Merkulov 2-2, Varga Dé. 1

Pohl Zoltán  (MTI/Illyés Tibor)

A háromgólos Vigvári Vendel a mérkőzés után az M4 Sportnak azt mondta, hogy a fájó berlini vereség után a győzelem volt a legfontosabb, a siker kulcsa pedig a nagyon jó ferencvárosi védekezés volt.

A két találatig jutó Pohl Zoltán úgy fogalmazott, hogy a hosszabb klubszünet után a legfontosabb feladat az volt, hogy leegyszerűsítsék a játékot és gördülékeny legyen a kommunikáció, ez pedig az elejétől a végéig jól működött.

Az OSC bravúros, 14-14-es döntetlent ért el az éllovas olasz Brescia ellen. Varga Dániel együttese ezzel együtt már hat mérkőzés óta nyeretlen a sorozatban, ebből négyszer veszített. Az OSC a B csoport utolsó helyén áll, a csapatnak már csak matematikai esélye van a nyolcas döntőbe jutásra, ahová az első négy kerül.

Nem az újbudai együttes volt a találkozó favoritja, hiszen Varga Dániel tanítványai legutóbbi öt mérkőzésükből egy döntetlen mellett négyet elvesztettek, míg a Brescia a B csoport éllovasaként érkezett Budapestre.

Egészen a zárónegyedig úgy tűnt, hogy a legutóbbi kiírásban negyedik olasz gárda – amelyet a belgrádi nyolcas döntő bronzmeccsén a Ferencváros győzött le – a papírformát érvényesítve simán diadalmaskodik, az OSC azonban a negyedik negyed első bő négy és fél perce alatt eltüntette a két csapat közötti négygólos különbséget, Burián egészen távolról egalizált (13-13). Az olaszok Di Somma révén emberelőnyből egy majd egy negyeden át tartó gólcsendet megtörve kerültek előnybe 73 másodperccel a vége előtt, de a túloldalon Burián lövése – szintén előnyből – éppen csak befért a rövidbe, ezzel alakult ki a végeredmény.

Varga Dániel együttese a következő fordulóban, április 4-én a spanyol Sabadell vendége lesz.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló:
B csoport:
Genesys OSC Újbuda-Brescia (olasz) 14-14 (1-3, 4-5, 4-5, 5-1)
a magyar csapat gólszerzői: Burián 4, Angyal, Vigvári Vi., Manhercz 3-3, Salamon 1

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

További tartalmak