Musorujsag
Élő Eredmények

Megvannak a vizes vb vízilabdacsoportjai: kedvező négyesben a női, Horvátországgal csatázhat a férfiválogatott

Megvannak a vizes vb vízilabdacsoportjai: kedvező négyesben a női, Horvátországgal csatázhat a férfiválogatott

MTI
A magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnoki címvédő horvátokkal, valamint Brazíliával és Japánnal, míg a női nemzeti csapat Kanadával, Új-Zélanddal és Japánnal került egy csoportba a július 14-én kezdődő olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon, melyet Fukuokában rendeznek.

A vb csoportbeosztásának sorsolását a női világkupa-selejtező helyszínén, Athénban tartották meg kedden, és amint arról a hazai szövetség (MVLSZ) közleményben beszámolt, a vb-ezüstérmes női együttest az első, míg a férfi csapatot a második kalapból húzták ki.

„Bármennyire közhely, a világbajnokság igazán majd a negyeddöntőtől kezdődik el Japánban is. A tiszteletet megadjuk a házigazdának éppúgy, mint Új-Zélandnak, de nem kérdés, le kell győznünk mindkettőt. Kanada már erősebbnek tűnik, de ellene is egyértelműen jó eséllyel ugrunk majd medencébe” – idézte a közlemény Bíró Attilát, az olimpiai bronzérmes női válogatott szövetségi kapitányát. A szakvezető hozzátette, a negyeddöntőben a papírforma szerint Spanyolország, vagy Hollandia lesz az ellenfél, ezért az már egy más szintű mérkőzésnek ígérkezik. „Mindkettőt győztük már le fontos meccsen vagy kaptunk ki tőle, de az elmúlt időszak kötelez bennünket arra, hogy legyen önbizalmunk. Nem bánom a sorsolást, vagyunk olyan erősek, hogy megoldjuk a ránk váró feladatot” – mondta Bíró Attila.

A tréner a közmédiának hozzátette, tudatos építkezés zajlik a csapatnál, ami hosszú idő, de jó úton járnak, a végcél pedig nem lehet más, mint a párizsi kvalifikáció, amit ha lehet, már idén megszereznének.

Varga Zsolt, a szintén olimpiai bronzérmes férfi együttes szövetségi kapitánya kijelentette, a brazilokat és a japánokat sem lebecsülve a horvátokkal küzdhet majd a csapat a csoport első helyéért.

„Ez nagy csata lesz, mert az első hely jól fizethet a világbajnokság folytatását illetően. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a világkupa-selejtezőhöz hasonlóan ismét legyőzni Ivica Tucak együttesét” – fogalmazott. A szezon végéig a Ferencváros vezetőedzői posztját is betöltő szakember megjegyezte, a fukuokai világbajnokság véleménye szerint olyan nehéz lesz, mint egy olimpia, hiszen minden csapat lehetőleg már ezen a tornán szeretné megszerezni a kvótát.

Varga Zsolt (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

„Most egy év alatt négy világverseny lesz, és minden válogatott lehetőleg már most kvalifikálna, főleg ahol több harminc év feletti játékos van, akiket egy esetleges siker után már pihentetni lehetne. Ott van ezen kívül a rendkívül nehéz bajnoki és kupaszezon, és azért egy csapatot nagyon nehéz négyszer csúcsteljesítmény közeli állapotba hozni” – fogalmazott a játékosként olimpiai bajnok Varga Zsolt, utalva ezzel arra, hogy a világbajnokság után januárban Európa-bajnokságot, februárban Dohában pedig újabb vb-t rendeznek az olimpia előtt, és csakis ezeken a viadalokon lehet kvótát szerezni a párizsi játékokra.

A vizes vb vízilabdatornájának csoportbeosztása:
férfiak:
A-csoport: Egyesült Államok, Ausztrália, Kazahsztán, Görögország
B-csoport: Kína, Franciaország, Kanada, Olaszország
C-csoport: Horvátország, MAGYARORSZÁG, Brazília, Japán
D-csoport: Dél-Afrika, Szerbia, Montenegró, Spanyolország

nők:
A-csoport: Kína, Franciaország Egyesült Államok, Ausztrália
B-csoport: Spanyolország, Izrael, Hollandia, Kazahsztán
C-csoport: Brazília, Görögország, Olaszország, Dél-Afrika
D-csoport: Kanada, Új-Zéland, MAGYARORSZÁG, Japán

Borítókép: Magyar férfi vízilabda-válogatott (Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)

További tartalmak