„Csapatunk menedzsere a jövőben jelenlegi csapatkapitányunk, Tóth Márton, míg technikai vezetőnk Decker Ádám lesz. Varga Dánielnek köszönjük kemény és áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk neki! A jövőben is erős csapatunk lesz, melyben szeretnénk lehetőséget adni saját nevelésű játékosainknak is! Stábunk gerince már megvan, a jövő évi csapat kialakítását pedig megkezdtük” – olvasható az OSC Újbuda közleményében.
A vezetőedzői posztot a jelenlegi másodedző, Kovács Róbert veszi át a 2024/2025-ös szezontól.
Varga Dániel 2020-ban vette át az OSC irányítását.