Musorujsag
Élő Eredmények

Gerendás György: Hülye gyerekből lettem hülyébb felnőtt, aztán hülye edző

Gerendás György: Hülye gyerekből lettem hülyébb felnőtt, aztán hülye edző

m4sport.hu
Az olimpiai bajnoki cím mellett Gerendás György arra a legbüszkébb, hogy játékosként és edzőként is sikerült kihoznia magából a maximumot vízilabdában.

A Ferencváros női vízilabdacsapatának vezetőedzője múlt szombaton töltötte be 70. életévét, a szezon végén pedig visszavonul. Gerendás György az M1-nek elmondta, az FTC családot és hitvallást jelent számára, akkor is fradistának érezte magát, ha épp nem a klubnál volt, ezért örül különösen annak, hogy játékos pályafutása után részese lehetett az FTC vízilabda-szakosztályának megerősítésében.

Arra a kérdésre, hogy inkább játékosként vagy edzőként gondol saját magára, elmondta, játszani jobban szeretett, mint edzősködni.

„Nagyon kevés ember emlékszik arra, amikor még játszottam, ezért az emberekben én úgy élek, mint edző. Magamra pedig úgy tekintek, mint apámnak és anyámnak a gyereke. Voltam kezdetben egy hülye gyerek, aztán egy hülyébb felnőtt, aztán egy hülye edző – valahogy így tekintek magamra. Ha az a kérdés, hogy melyik a jobb, akkor játékosnak lenni mindig jobb, most épp ezt az edzőséget csinálom, most ez a jó. Elég sokszor álmodom a vízilabdáról, azt még soha nem álmondtam, hogy edző vagyok, mind a mai napig azt álmodom, hogy játszom” – fogalmazott a játékosként 230-szoros válogatott mesteredző.

Kapcsolódó tartalom

„Az olimpiai cím” – válaszolta arra a kérdésre, hogy pályafutása során melyik eredményére a legbüszkébb, összességében azonban arra, hogy játékosként és edzőként is sikerült kihoznia magából a maximumot.

„Én tudom magamról, hogy milyen játékosnak indultam. Én nem voltam az a Faragó, Kásás, Varga Dumi féle szupertehetség, csak egy tehetséges, jó játékosnak indultam, abból tudtam előbbre lépni nagyon sok munkával. Edzőnek sem érzem magam edzőzseninek, hanem ebben is próbáltam képezni magam. Arra vagyok talán a legbüszkébb, hogy ki tudtam hozni magamból a maximumot abban a sportágban, amit nagyon szeretek. Játékosként és edzőként is azt a maximumot, ami tulajdonképpen nem volt bennem” – mondta.

Gerendás György utolsó szezonjában szeretné megnyerni a bajnokságot a Ferencvárossal, de azt sem fogja tragédiaként megélni, ha ez nem fog sikerülni. „Nem akarom, hogy az utolsó félszezonom ilyen görcsöt okozzon nekem. Ha nyerünk, attól sem leszek több, ha nem tudjuk megnyerni, akkor sem leszek kevesebb. Ha meg tudnánk nyerni, akkor az azt követő néhány nap, néhány hét lenne sokkal boldogabb. A lányok megérdemelnék, hogy megnyerjék a bajnoki címet” – nyilatkozta az M1-nek.

Kapcsolódó tartalom

Az FTC-Telekom Waterpolo az előző idényben alapszakasz-győztesként végül a harmadik helyen zárt, a tréner szerint ezért tanulni kell az előző évből. „Az alapszakasz fontos, de nem szabad eltúlozni a fontosságát. Nekünk most indul a szezon második fele, és nekünk már mostantól a playoffra kell készülnünk. Szombaton lesz egy Eger-meccsünk, jó lenne őket megverni, de nekünk arra is kell gondolni, hogy a playoffban pedig meg kell vernünk az Egert.”

A világbajnokságon a magyar válogatottal második helyen záró Leimeter Dóra azt mondta, hogy az idő múlásával egyre szebben csillog az ezüstérem, a dohai pozitívumokat pedig szereté a Fradiban is kamatoztatni.

„A világbajnokságra a kvótáért utaztunk ki, és annál sokkal többel tértünk haza, ezt igyekeztünk mindenkiben erősíteni. Evés közben jön meg az étvágy, éreztük, hogy közel vagyunk az amerikaiakhoz a döntőben, de ahonnan mi elindultunk, ez az ezüstérem nagyon szép eredmény. Örülünk, hogy jó érzésekkel tudtunk visszatérni a Fradihoz, ez nekünk akkora lendületet tud adni a tavaszi szezonra, hogy reméljük, ez itt is kamatozni fog. Hatan ott voltunk, az szinte egy fél csapat, reméljük, hogy ezt a magabiztosságot be tudjuk vinni a vízbe és át tudjuk ragasztani a többiekre is – mondta.

Kapcsolódó tartalom

A szintén vb-résztvevő Neszmély Boglárkában szintén csak pozitív emlékek maradtak a dohai tornáról. „Nagyon sokat léptünk előre, csupa pozitív dolog történt a csapattal. Egy széthúzóbb, a kohéziót nem igen találó csapatból lett egy olyan társaság, amelyikben bármi történik, fogjuk a másik kezét. Ezt a csapatkohéziót próbáljuk itt is a Fradiban kialakítani” – mondta.

Borítókép: Gerendás György, az FTC vezetőedzője köszön a szurkolóknak a BENU női vízilabda Magyar Kupa döntőjében játszott UVSE - FTC-Telekom Waterpolo mérkőzés után a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2022. december 17-én. A Ferencváros története során először nyerte meg a kupát, miután 9-5-re győzött az UVSE ellen. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak