Musorujsag
Élő Eredmények

A pólószövetség 445 milliós plusszal zárta a tavalyi évet

A pólószövetség 445 milliós plusszal zárta a tavalyi évet

MTI
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) jelentős, több mint 445 millió forintos eredménnyel zárta a 2023-as esztendőt.

A gazdaságilag is sikeres múlt esztendőről Madaras Norbert elnök beszélt beszámolójában, amely az MVLSZ e hétvégi éves közgyűlésén hangzott el.

A szövetség honlapjának szombati híre szerint a kétszeres olimpiai bajnokból lett sportvezető a medencében elért sikerekről is bőven számot adhatott, hangoztatva, hogy „a magyar vízilabdázás ismét megmutatta a világnak, mire képes”. Az elnök felidézte, hogy a férfiválogatott világbajnoki címe – és olimpiai kvótaszerzése mellett az utánpótlás-válogatottak történelmi sikersorozatot értek el, hiszen négy együttes is aranyérmet szerzett a korosztályos világversenyeken. A sportág históriájában még sosem fordult elő, hogy ugyanaz az ország nyerje mindkét U20-as vb-t, és emellett győztek az U17-es lányok és az U15-ös fiúk az Eb-ken, míg az U15-ös lányok bronzérmet szereztek, s az U17-es fiúk is a négy között végeztek.

Madaras Norbert kiemelte, hogy „a régi szponzorokkal folytatódott az együttműködésünk, a korábbiaknál nagyobb összegű támogatásokat kapunk, és több új szponzort is sikerült a sportág mellé állítanunk – mindebből folyamatosan a magyar vízilabda profitál.”

Borítókép: mvlsz

További tartalmak