Musorujsag
Élő Eredmények

Megszenvedtek a Szolnok ellen a Ferencváros férfi pólósai

Megszenvedtek a Szolnok ellen a Ferencváros férfi pólósai

MTI
Nehezen nyert az FTC a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I középszakaszának szombati játéknapján, a felsőház ötödik fordulós összecsapásán a Komjádi uszodában.

A legjobb nyolc alkotta mezőnyt százszázalékos mérleggel vezető címvédő hamar elhúzott, rendre két-három góllal vezetett, a szívósan küzdő vendégcsapat azonban egyre közelebb jött, és a harmadik játékrész végén 9-9-re egyenlített. A negyedik negyedben aztán a Ferencváros háromszor is bevette a szolnoki kaput, míg a rivális részéről ekkor már nem érkezett érdemi válasz.

Az FTC és a Vasas mögött harmadik BVSC meglepően magabiztosan, vendégként – döntően az ötször is eredményes Csacsovszky Eriknek köszönhetően – két góllal nyert az OSC ellen.

Kilenc góllal győzte le a Vasas a Szegedet a Komjádi uszodában: legjobb nyolc alkotta mezőnyben sereghajtó vendégek az első negyedben még tartották magukat a második helyen álló angyalföldiekkel szemben, utána azonban már csupán a gólkülönbség volt kérdéses.

Az alsóházban az Eger együttese elsősorban az utolsó negyedben szerzett öt gólnak köszönhetően nyert 11-8-ra a vendég UVSE ellen, a találkozó legeredményesebb játékosa az egri Spitz Márk volt négy góllal.

Eredmény, felsőház, 5. forduló:
FTC-Telekom Waterpolo – Szolnoki Dózsa Praktiker 12-9 (5-3, 2-1, 2-5, 3-0)
EPS-Honvéd – Kaposvári VK 14-9 (5-2, 2-3, 4-1, 3-3)
Genesys-OSC Újbuda – BVSC-Zugló 10-12 (3-5, 2-2, 3-2, 2-3)
A-Híd VasasPlaket – Szegedi VE 17-8 (1-1, 5-2, 7-1, 4-4)

A tabella:
1. FTC-Telekom Waterpolo        5  5   –   –    74-41  36 pont
2. A-Híd VasasPlaket            5  3   1   1    78-60  25
3. BVSC-Zugló                   5  3   –   2    60-59  24
4. Szolnoki Dózsa Praktiker     5  3   –   2    58-60  18
5. EPS-Honvéd                   5  3   1   1    61-50  17
6. Genesys OSC-Újbuda           5  2   –   3    49-65  16
7. Kaposvári VK                 5  –   –   5    51-80   6
8. Szegedi VE                   5  –   –   5    43-59   0

alsóház, 4. forduló:
PVSK-Mecsek Füszért – KSI 16-5 (5-2, 5-0, 3-1, 3-2)
DIGI-Eger – UVSE 11-8 (2-1, 1-2, 3-4, 5-1)

A tabella:
1. UVSE                         4  3   –   1    39-37  21 pont
2. Metalcom-Szentes             4  4   –   –    46-34  19
3. DIGI-Eger                    4  3   –   1    40-37  16
4. PannErgy-Miskolci VLC        4  –   –   4    45-52  12
5. PVSK-Mecsek Füszért          4  1   –   3    39-32   6
6. KSI SE                       4  1   –   3    36-53   6

Borítókép: fradi.hu

További tartalmak