Musorujsag
Élő Eredmények

Fejlődött a csapat, elégedettek a vezetőedzővel a szegedi pólócsapatnál

Fejlődött a csapat, elégedettek a vezetőedzővel a szegedi pólócsapatnál

MTI
A következő idényben is Kiss Csaba lesz a férfi vízilabda ob I-ben hetedik Szegedi VE vezetőedzője.

A klub közösségi oldalán megjelent hírben Juhász Zsolt klubmenedzser azt mondta, nagyon elégedettek a trénerrel, akinek irányításával két helyet előre tudtak lépni az eggyel korábbi idényben megszerzett helyezésükhöz képest, ráadásul a szakember „egy fiatal csapattal érte el ezt az eredményt”.

„Csabát nem kell bemutatni a szegedi sportbarátoknak, játékosként rengeteg sikert ért el, igazi példakép volt a gyerekek számára. Szakmai munkássága is elismerésre méltó, sok-sok tehetséges szegedi játékost épített be az ob I-es együttesbe, akik meghatározó szerepet töltenek be. Remekül összefogja a keretet, az újonnan érkező pólósok is gyorsan felveszik a ritmust, ők is rengeteget fejlődtek, csapatunk húzóemberei” – mondta a Juhász Zsolt, hozzátéve, hogy a szakember kiváló kapcsolatot ápol mindenkivel, épp ezért meglátása szerint „nagyon jó kezekben van a szegedi felnőtt férfi vízilabda”.

Borítókép: Facebook_Zue.hu Szegedi VE

További tartalmak