„Több volt benne, sajnálom, hogy ne lett érem. Nagyon pici volt a különbség, nagyon kevés hiányzott, de erre még emlékezni fogunk és sajnálom, hogy ezt a picit nem tudtuk hozzátenni” – mondta Madaras Norbert a vízilabda-szövetség elnöke az M4 Sportnak.
A sportvezető a Debreceni Egyetemen a Sportlegendák a színpadon című előadás keretein belül pódiumbeszélgetésen vett részt Bíró Attila korábbi női szövetségi kapitánnyal, a női vízilabda ob I/B-ben szereplő Győri VSE szakmai igazgatójával, valamint Gór-Nagy Miklós világbajnok pólóssal vett részt.
Kapcsolódó tartalom
A válogatottakkal kapcsolatban elmondta, négyéves olimpiai ciklusokban gondolkoznak, és most lehet meghozni azokat a nagyobb változásokat, amik a lehető legjobb csapattá tesznek minket a négy év múlva sorra kerülő játékokon Los Angelesben.
Kapcsolódó tartalom
„Biztos, hogy várható férfi és női vonalon is sok változás, de ezt az aktuális szövetségi kapitányoknak és stáboknak kell eldönteni, arról pedig hamarosan döntés születik, ki és hogyan folytatja” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok pólós.