Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ötgólos FTC-siker az OSC ellen a férfi vízilabda NB I-ben

Ötgólos FTC-siker az OSC ellen a férfi vízilabda NB I-ben

MTI
Megőrizte százszázalékos mérlegét a címvédő és listavezető FTC a férfi vízilabda ob I-ben, miután a 25. forduló szombati nyitómérkőzésén öt góllal legyőzte az OSC együttesét a Komjádi uszodában.

 

A rangadón fej fej mellett haladtak a csapatok, mi több, a harmadik negyed hajrájában 9-8-ra még vezetett is az OSC.

A Ferencváros azonban előbb egyenlített, majd a záró játékrészben rákapcsolt és sorozatban hat gólt szerzett, amire csak egyetlen válasz érkezett a túloldalról, így 15-10 lett a vége. Az újbudai alakulat így is a bajnoki szezon egyik legszorosabb meccsére késztette a címvédőt.

A Szolnok nyolc góllal nyert vendége, a tabellán utolsó Pécs ellen. A baranyaiak a meccs feléig jól tartották magukat, utána azonban érvényesült a második helyen álló hazaiak nagyobb tudása, és végül 21-13-ra győztek. A szolnoki sikerből oroszlánrészt vállalt Krasznai Bendegúz, akinek mind a hét kísérletéből gól lett.

Középcsapatok találkozóján a Szeged három találattal volt jobb vendégénél, az UVSE-nél. A csongrádiak a 33 gólt hozó meccsen a negyedik negyedben tették biztossá győzelmüket. A hazaiaknál Sziládi Kristóf, a fővárosi csapatból pedig Korbács Gábor ötször volt eredményes.

A Szentes egy góllal nyert Kaposváron, míg a Miskolc vereséggel távozott Egerből. A forduló előtt nyolcadik Kaposvár kisebb meglepetésre nem tudott elbánni vendégével, a kilencedik Szentessel, a két csapat így helyet cserélt a tabellán. Az otthon játszó Eger félidőben még vesztésre állt a Miskolccal szemben, a záró játékrészben azonban a maga javára tudta fordítani az alsóházi csapatok találkozóját.

A Debrecen váratlan győzelmet aratott a Kőér utcában a Honvéd ellen. A szombati játéknap záró mérkőzésén a tabellán utolsó előtti DVSC félidőben 5-5-re állt a hatodik Honvéd otthonában, a harmadik nyolc perc után pedig 9-8-ra vezetett jóval erősebb ellenfelével szemben.

Ekkor még csak érlelődött, majd meg is született a nagy meglepetés: a Debrecen további gólokkal végül 11-9-re győzött.


Eredmény, E.ON férfi ob I:
FTC-Telekom Waterpolo – Genesys OSC Újbuda 15-10 (3-3, 4-4, 2-2, 6-1)
Szolnoki Dózsa Praktiker – PVSK-Mecsek Füszért 21-13 (3-2, 3-4, 8-4, 7-3)
Szegedi VE-UVSE 18-15 (4-4, 6-3, 3-4, 5-4)
Kaposvári VK-Metalcom Szentes 13-14 (3-2, 3-5, 4-4, 3-3)
ONE Eger – PannErgy-Miskolci VLC 11-8 (2-1, 2-4, 2-1, 5-2)
EPS-Honvéd – DVSE-Master Good 9-11 (4-3, 1-2, 3-4, 1-2)

A tabella:
1. FTC-Telekom Waterpolo 25 25 – 495-182 75 pont
2. Szolnoki Dózsa Praktiker 25 20 5 325-249 60
3. VasasPlaket 23 20 3 315-214 58
4. BVSC-Manna ABC 24 18 6 332-229 53
5. Genesys OSC Újbuda 25 17 8 306-242 53
6. EPS-Honvéd 25 15 10 278-245 46
7. Szegedi VE 25 12 13 260-299 37
8. Metalcom-Szentes 25 10 15 286-331 29
9. Kaposvári VK 24 10 14 297-340 29
10. One Eger 25 7 18 242-358 22
11. PannErgy-Miskolci VLC 25 6 19 224-321 17
12. UVSE 25 5 20 271-362 16
13. DVSE-Master Good 25 5 20 233-335 16
14. PVSK-Mecsek Füszért 25 3 22 227-384 18

Borítókép: fradi.hu

További tartalmak