Kapcsolódó tartalom
„Mivel Utrechtben születtünk, megkaptuk a holland állampolgárságot, de anyukánk révén a magyart is” – kezdett bele Hessels Sebastian, gyorsan megfejtve, hogy a honi bajnokságból ismert testvérpár hogyan lehet holland válogatott.
A testvérek édesanyja Fülöp Beatrix magyar bajnok vízilabdázó (Vasas, 1985), jelenleg edzőként dolgozik. De vízilabdás géneket holland édesapjuktól is örököltek, aki kapusként játszott. Vajon eleve elrendelt volt a pályafutásuk?
„Először focizni szerettünk volna menni, de akkor kötelező volt mellette úszásra járnunk, hogy megtanuljunk rendesen úszni – mondja Benjamin. – Egy idő után már az úszás mellé bejött a vízilabda, amit hamar megkedveltünk, csapatban voltunk, sokat labdáztunk. Párhuzamosan csináltuk egy ideig, majd 13 évesen döntöttünk a póló mellett. Jobban feküdt nekünk, és szerettük nagyon a csapattal élni.”
A most 23 éves testvérek 2021-ben igazoltak Magyarországra, azóta a Budapest Honvéd csapatában játszanak. Klubjukkal Komjádi-kupát nyertek, valamint egy bajnoki- és két Magyar Kupa-bronzérmet szereztek.

Vigvári Vendel (b) és a holland Benjamin Hessels a férfi vízilabda világkupa negyeddöntõjében játszott Magyarország Hollandia mérkõzésen Podgoricában 2025. április 11-én.
MTI/Bodnár Boglárka
„A holland utánpótlás-válogatottakban mindig játszottunk. De magasabb szinten akartunk vízilabdázni, 19 évesen ezért költöztünk Magyarországra” – így Sebastian.
„Az elején nehéz volt itt, a gondolkozási gyorsaság volt a legnagyobb különbség. Úszni meg lőni tudtunk, de azért így gyorsan dönteni, hogy mikor hova kell passzolni, az nehezen ment – vette át a szót Benjamin. – Játékosként itt nőttünk fel Magyarországon, Hollandiában még olyan gyerekes volt az egész. Léptünk egy szintet, most már egy ilyen Világkupa-mezőnyben is megálljuk a helyünket.”
A holland válogatottban 2024 decemberében, a Világkupa-selejtező 2. divíziójában mutatkoztak be. A tornát Irán, Málta, Szlovákia és Németország legyőzésével nyerte meg Hollandia, mely így a podgoricai szuperdöntőn is megmérethette magát.
„Magyarként terveztünk vízilabdázni, de a holland szövetségi kapitány félévente, vagy még gyakrabban hívott minket a válogatottba. 2024 októberében mondtuk végül azt, hogy akkor jövünk – árulta el Sebastian. – Az első meccseken kevesebbet játszottunk, mert nem készültünk még eleget a többiekkel. De elég hamar mondták az edzők, hogy számítanak ránk, és ha kell, sokat fogunk játszani, többet kell vállalnunk.”
Kapcsolódó tartalom
Podgoricában már alapemberei voltak a válogatottjuknak, mellyel a negyeddöntőben épp Magyarország ellen ugrottak vízben. A helyzet pikantériáját tetézte, hogy honvédos csapattársuk, Csoma Kristóf állt velük szemben a magyar kapuban.
„Jó volt a saját kapusunk, Kristóf ellen játszani. Próbáltam párszor meglepni, de sajnos most nem sikerült. Biztos vagyok, ha jövőben találkozunk ugyanígy, akkor majd sikerülni fog” – bizakodott Sebastian, aki azért lőtt egy gólt a 21-11-es magyar győzelmet hozó találkozón.
Benjamin hozzátette: „ad egy plusz motivációt a magyar válogatott ellen játszani. Jó élmény volt, de ilyen csapat ellen minden hiba megbosszulhatja magát. Még magasabb szinttel találkoztunk, de élveztem a meccset.”
Podgoricában Hollandia a 6. helyet szerezte meg, miután Japánt 20-15-re győzte le, Montenegrótól pedig 15-14-re kapott ki. A holland vízilabda női vonalon a legjobbak közé tartozik, az elmúlt két évtizedben olimpiát, világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert, a férfi válogatott viszont utoljára akkor járt olimpián (2000) és világbajnokságon (2001), amikor Hesselsék még meg sem születtek.

Tátrai Dávid (b) és a holland Sebastian Hessels a férfi vízilabda világkupa negyeddöntõjében játszott Magyarország Hollandia mérkõzésen Podgoricában 2025. április 11-én.
MTI/Bodnár Boglárka
„A kezdőcsapatunkban egy játékost kivéve mindenki 25 év alatti. Szinte mindenki külföldön játszik és ott sokat tud tanulni. Az ilyen tornák sokat számítanak, mert ezek az összetartások csapatként is mind jobban összekovácsolnak minket – jegyezte meg Benjamin. – Lépésről lépésre kell haladnunk, először majd az Európa-bajnokságon kell jól szerepelni, és onnan kijutni egy világbajnokságra. Azt már bizonyítottuk, hogy tudunk magasabb szinten játszani, csak ezt kell úgymond stabilizálni, hogy rendre kijöjjön a teljesítmény. De látok potenciált a csapatunkban.”
Sebastian szerint látszik, hogy sokat fejlődik mindenki a csapatban. Nekik is rengeteget adott a Magyarországon töltött négy év. Arról is beszéltek, ikrek lévén a szoros kapcsolatuk is sokat ad játékukhoz.
„Egymást könnyen megtaláljuk a vízben, egy-egy összenézésből ismerjük a másik gondolatát. Más stílusban, más poszton játszunk, de ez nagyon jó. Egymással, egymásért tudunk játszani – fűzte hozzá Benjamin. – Ugyanúgy gondolkodunk a vízilabdáról, hasonló megoldások vannak a fejünkben, ha halljuk egymás nevét a vízben, tudjuk mit csinál majd a másik.”
A Hessels testvérek Magyarországra visszatérve, a Budapest Honvéddal az 5-8.helyért játszanak majd az OB I rájátszásában.