Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kikapott az elődöntőben, a bronzért játszhat a Ferencváros a női vízilabda Bajnokok Ligájában

Kikapott az elődöntőben, a bronzért játszhat a Ferencváros a női vízilabda Bajnokok Ligájában

m4sport.hu/MTI
Az FTC-Telekom Waterpolo pénteken 10-7-es vereséget szenvedett a spanyol Sant Andreu csapatától, így a bronzéremért játszhat a női vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

 

Női Bajnokok Ligája, négyes döntő, Pireusz:
elődöntő:
CN Sant Andreu (spanyol) – FTC-Telekom Waterpolo 10-7 (4-1, 2-3, 1-1, 3-2)
a magyar csapat gólszerzői: Gurisatti, Vályi, Leimeter 2-2, Plevritu 1

A másik elődöntőben: Sabadell (spanyol)-Olympiakosz (görög) 15-13 (4-5, 3-3, 4-2, 4-3)

A szombati program:
bronzmérkőzés:
Olympiakosz – FTC-Telekom Waterpolo 15.30
döntő:
Sabadell-Sant Andreu 17.30


A Ferencváros az első támadásából Gurisatti Gréta révén rögtön góllal kezdett, a rivális ezt követően azonban elkapta a fonalat és gyorsan háromgólos előnybe került (4-1). A történetük első négyes döntőjében szereplő zöld-fehérek a kezdeti megilletődöttségből magukhoz térve a második negyed közepére egy gólra felzárkóztak (4-3), és akár egyenlíthettek is volna, de emberelőnyből Leimeter Dóra lövése kifelé vágódott a kapufáról.

Az öt olimpiai bajnokkal felálló spanyolok azonnal büntettek, Vályi Vanda viszont egy perccel a nagyszünet előtt betalált (5-4). A különbség ennek ellenére még nőtt a fordulás előtt, a rivális ötméterest értékesített. A harmadik negyed elején két fórt is kihasználatlanul hagyott az FTC, de a spanyolok is elakadtak támadásban. A negyed első gólját így is a rivális szerezte végül emberelőnyből, Leimeter viszont 0.7 másodperccel a dudaszó előtt szépített (7-5).

A negyedik negyed második percében a spanyolok szerezték a játékrész első gólját – centerből jött a találat -, ezzel nehéz helyzetbe került a Ferencváros. Matajsz Márk időkérése után Leimeter akcióból volt eredményes, majd egy kivédekezett kettős fór után Vályi kamatoztatta gyorsaságát és egy lefordulás után egyetlen gólra zárkózott fel a gárda. A következő előnyt a spanyolok nem rontották el, két perc maradt hátra, egy újabb emberelőny végén pedig megadták a kegyelemdöfést.

Matajsz Márk vezetőedző az MVLSZ-nek értékelt a vége után.

„Ennél többre vártam, de nem tudom a játékosokat hibáztatni, nekünk ez egy új történet volt. Így nem kezdhetünk, 4–1-gyel nem lehet indítani egy első negyedet, picit az előttünk lévő meccs is megzavarhatott minket. Bejöttünk és olyan pokoli hangulat volt, hogy elképesztő, öröm volt nézni. Csúszott is a találkozó, nem volt sok idő bemelegíteni, de ez nem kifogás, az ellenfélnek sem volt több ideje. Bátortalanságot láttam a lányokon, sokat hibáztunk emberelőnyös szituációkban, ezen mindenképp javítanunk kell majd. Nyílt sisakos, kemény összecsapás volt, sok úszkálással, mindkét kapus hozta az átlagot, mi picivel többet hibáztunk.”

Vályi Vanda hasonlóképpen úgy vélekedett a szövetségnek, hogy az emberelőnyös játékban nem tudták feltenni a pontot az „i”re”, ez pedig megriasztotta a csapatot.

„Semmi gond, sokan, köztük én is először játszottam ilyen elődöntőt. A holnapi meccset szeretnénk megnyerni” – fogalmazott a válogatott kiválósága.

Matajsz  együttese – amely története során először jutott négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban – a Pireuszban zajló végjáték szombati helyosztó mérkőzésén a hazai közönség előtt szereplő görög Olympiakosszal találkozik.

Keszthelyi Rita csapata, a címvédő Sabadell is bejutott a fináléba, miután a hétszeres győztes spanyol együttes a Pireuszban zajló négyes döntő első találkozóján nagy csatában, 15-13-ra nyert a hazai környezetben szereplő görög Olympiakosz ellen, amelyet a tavalyi fináléban is legyőzött. A magyar válogatott klasszisa egy gólt szerzett.

Borítókép: fradi.hu

További tartalmak