Értékelések:
Farkas Tamara, az FTC játékosa rövid értékelésében a csapategységet méltatta.
„Ez a nap nem csak az én életemben, de a csapat életében is fontos. Mindhárom mérkőzés kemény volt, de fizikálisan és fejben is ott voltunk, egy csapatként küzdöttünk, ez volt a kulcs. Szépen felépítettük ezt az évet lépcsőfokról lépcsőfokra, és mostanra megérettünk arra, hogy ilyen téttel bíró meccseket meg tudjunk nyerni.”
A ferencvárosi csapatkapitány, Kurucz-Gurisatti Gréta könnyeivel küszködve osztotta meg, mit jelent számára pályafutása első bajnoki címe.
„Én azért jöttem a Fradihoz, hogy bajnoki címet tudjak nyerni. Ez már a nyolcadik döntőm volt, és azt mondtam az első meccs előtt a lányoknak, hogy én őszintén nem tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki egy ilyet megnyerjen. Ha tudnám, akkor valószínűleg már nyertem volna.”
„Csak annyit kértem tőlük, hogy ha már itt van ez a lehetőség, akkor ragadjuk meg, és ez sikerült is. A mai meccsnél szorosabb csak egy ötméteres-párbaj lehetett volna, nagyon büszke vagyok mindenkire.”
„Egy ilyen bajnoki címnek az is megadja a rangját, hogy mennyire áhított dolog volt, és mennyire sokáig kergettem… Örülök, hogy így a pályafutásom vége felé megadatik.”
„Arra vagyok büszke, mint csapatkapitány, hogy mindenki tudja, mennyit jelent ez nekünk, és mekkora dolog ez a Ferencváros számára. Nagyon büszke vagyok rá, hogy Fradis lehetek, és köszönöm a szurkolóknak, hogy mindig velünk vannak!”
Matajsz Márk, az újdonsült bajnokcsapat edzője szintén megható történetet osztott meg az M4 Sport kamerái előtt.
„Le a kalappal a csapat előtt. Szeretném megköszönni a vezetőknek, hogy egyáltalán itt lehetek, rám gondoltak. Próbáltuk meghálálni a bizalmat, és úgy néz ki sikerült.”
25 évvel ezelőtt nyertünk a Ferencvárossal bajnoki címet, akkor volt szerencsém belökni az edzőnket, Vad Lajost, és azóta vágyam, hogy átélhessem ezt, mint edző. A lányok most megtették, ez egy óriási ajándék tőlük.
„Megérdemelten lettünk bajnokok. Nagyon erős, méltó ellenfél volt az UVSE, nagyon jó stábbal és edzővel. Egy ilyen ellenfelet egymás után háromszor legyőzni óriási fegyvertény. Köszönöm a családomnak, hogy elviseltek az elmúlt néhány napban, szinte hozzámszólni sem lehetett. Összességében ez egy kerek egész csapatmunka volt, jó volt ránézni a csapatra.”
Az UVSE az elmúlt 10 évben 8 aranyérmet ünnepelhetett, most be kell érniük az ezüsttel. Benczúr Márton, az ezüstérmes csapat edzője viszont a helyzethez képest derűsen értékelt.
„Egyáltalán nem érzek szomorúságot, a sport ilyen. Én senkire nem cserélném el a csapatomat, mert éppen egyszer nem sikerült megnyerni egy döntőt. Ma finoman szólva sem álltak mellettünk az égiek, de gratulálok a Fradinak, 3–0, nyilván nincs kérdés. Illetve külön Márknak hadd gratuláljak, ha már veszít az ember, ő egy olyan kolléga, aki ellen „szívesen” teszi. Gratulálok a csapatomnak, a sport egyik alapszabálya, hogy nem lehet mindig nyerni. Most nem nyertünk.”