Eredmény, döntő:
FTC-Telekom Waterpolo – EPS-Honvéd 17-15 (3-5, 7-4, 5-3, 2-3)
gólszerzők: Mandic 6, Manhercz 3, Argiropulosz 2, Nagy Á. 2, Vigvári 1, Vámos 1, Di Somma 1, Jansik 1, illetve Moskov 6, Vickovic 4, Kevi 2, Sugár 2, Kiss B. 1
Minden bizonnyal számított rá, mégis úgy tűnt, meglepte a toronymagas esélyes ferencvárosiakat a Honvéd a finálé elején azzal, hogy speciális védekezést választott, ugyanis minden FTC-támadásnál két mezőnyjátékos beállt a gólvonalra, ez pedig az első pár percet leszámítva remekül működött.
A másik oldalon ráadásul a Honvéd nagyon bátran játszott, távoli lövései pedig nagyon jó arányan találtak utát a zöld-fehér kapuba, így az első szakaszt 5-3-as vezetéssel zárta. A rövid szünet jól jött Nyéki Balázs együttesének, mely a másik negyedet rendkívül agresszív védekezéssel nyitotta, ezzel fél perc alatt két labdát szerzett és egyenlített, sőt, egy perccel később Manhercz ötméteresével a vezetést is átvette.
Úgy tűnt, a Honvéd játékosai összezavarodtak, ezért Szivós Márton az első emberelőnynél időt kért, ami nyugalmat és egyenlítést eredményezett. A folytatásban mindkét oldalon sok volt a hiba támadásban, azonban végig az FTC volt minimális előnyben és a félidőre 10-9-es vezetés birtokában mehettek ki Vámosék.
Értékelések
A harmadik negyed elején úgy tűnt, eldőlhet a csata, miután a Ferencváros gyorsan kettőre növelte előnyét, a találatot vitató Szivós pedig addig reklamált egészen kirívó módon a játékvezetőnél, amíg piros lapot nem kapott. Az FTC ezek után gyorsan 12-9-re elhúzott, a Honvéd játékosai viszont higgadtak maradtak és türelmes támadójátékkal, illetve a már bevált kapuba állós védekezéssel 12-11-re zárkóztak.
A játékrész közepén viszont előbb Manhercz, majd kétszer Mandic villant, ezzel pedig négy gólra szakadt el az FTC, s ugyan a Honvéd ebből egyet faragott, de a negyedik nyolc percet a Ferencváros magabiztosnak látszó előnnyel kezdhette. Az utolsó negyedben a feszültség oldódott, az FTC tartotta a 3-4 gólos különbséget.
Nyéki Balázs csapata a támadásait nem kapkodta el, védekezésben pedig a legfontosabb pillanatokban jól zárt, s ugyan a Honvéd az utolsó percben két gólra feljött, de a rivális diadalát nem veszélyeztette.
Átvette a Magyar Kupát az FTC
bronzmérkőzés:
Szolnoki Dózsa – BVSC-Manna ABC 19-16 (5-2, 3-5, 3-3, 4-5, 4-1) – ötméteresekkel
Óriási csata végén a Szolnok szerezte meg a bronzérmet a Magyar Kupában, melynek vasárnapi helyosztóján ötméterespárbaj végén győzte le a BVSC-t.
A szombati elődöntőben a szolnokiak a Honvédtól kaptak ki ötméteresekkel, s az egy nappal korábbihoz hasonló szoros csatát vívtak a zuglóiakkal is. A meccset a Szolnok kezdte jobban, de hiába lépett el három góllal az első negyedben, a BVSC a félidőre egy gólra csökkentette hátrányát.
A harmadik negyedben a különbség nem változott, majd a zárószakasz elején kettőre növelte előnyét a szolnoki együttes.
Varga Dániel tanítványai ugyanakkor egy jó sorozattal fordítottak, az utolsó másodpercekben mégis az ő csapatának kellett egyenlítenie az ötméteresekért. A büntetőpárbajban aztán egyértelműen a Szolnok volt a jobb, a BVSC a második és harmadik ötösét is elhibázta, így elbukta a bronzcsatát.
A meccs legeredményesebb játékosa a BVSC-t erősítő Mészáros Mátyás volt hat góllal.













